Találkozás Szőcs Géza költészetével a magyar kultúra napja alkalmából

„A nyelv a versben önmagára emlékezik,/ a nyelv a versben arra az időre emlékezik/ mikor a szó még/ elemi érintés volt” – írja Szőcs Géza Mi a vers? című versében. Vers, vers és vers. Így háromszor vagy talán tízezerszer leírva. Mert a vers minden volt számára, nem csupán egy nagybetűs, a világon alig 14 millió ember által megértet rövidke, egyszótagú szócska. A világ volt a vers Szőcs Géza költészetében. Egy a múltba - mint a szomszédba átugró - visszajárható, az idő fémvázas betonköteleit átlépkedő világ, a végességet, a linearitást a végtelenségből kinevető erkölcsi hagyaték. „Visszamennék én is érted: ez a két év, mint égő ház/ választ el tőled. Puskapor, só és méz ropogása,/ uránsercegés fogadja a visszafordulót” – írja Két év című versében, mintha tudná vagy tudta volna, hogy két év után, a Magyar Kultúra Napjának alkalmából idézik meg majd időtlen, a kronológiát meghazudtoló, örök érvényű költészetét. Szőcs Géza a kultúra embere volt; mikor máskor lehetne visszahúzni őt az időben, megidézve költészetét, mint e jeles nap alkalmából?

A Budavári Palotanegyedben található Szent István Kávéházban a szintén marosvásárhelyi születésű Farkas Wellmann Endre József Attila-díjas erdélyi magyar költővel Kolti Helga színésznő, a Versünnep Alapítvány elnöke beszélget majd. A költő feltehetően Szőcs Géza költészetének legnagyobb ismerője, hiszen már egyetemi diplomadolgozatát is verseiből írta, 2009-ben pedig Amikor fordul az ezred címmel jelent meg Szőccsel közös kötetük. A január 23-án megrendezésre kerülő rendezvényre a belépés ingyenes.

„A szó Szőcs Géza verseiben újra elemi érintés. Költészete restauráció, a nyelv visszahelyezése eredeti funkciójába, a nyelvnek ismét eredeti módon való használata. Versei, mint a mágikus igék, helyreállítják a világ megbomlott egységét, eredendő harmóniáját. Megszüntetik az eluralkodott káoszt, anarchiát, melynek hű tükrözője a nyelv is.” – írta 1988-ban Kiss László Kommentár Szőcs Géza kötetéhez című recenziójában a Harmadkor hasábjain.

A vers a Föld útja a Nap körül. A vers egy mindenütt folytonos, de seholsem differenciálható függvény. A vers változó irányú, egymást inverz transzformációsorozatokkal beburkoló erőterek kötöttfogású viaskodása egy telítetlen kontinuumban. A vers előszoba: zsilipkamra annak számára, aki írta s aki őbenne tér vissza a nyelv, a tudat és a lélek paratereiből és zsilipkamra annak számára, aki olvassa s rajta keresztül lép ki a nyelv, a tudat és a lélek paratereibe. A vers olyan, mint egy roló, mint egy ablakredőny, amelynek lécei a verssorok, átsüt közöttük a fény, s a roló mögött ott áll a költő és szárítkozik.

- fogalmazta meg a költő saját ars poéticáját.

‍

‍