"Ó, élet, élet, élet, Március!" - Tóth Árpáddal a március nyomában

A Budai Várhoz kötődő költő azonban nem volt rest a búskomor melankóliával felhagyni, ha az élet és a pillanat megkapó szépségét akarta megénekelni. Az ilyen múló boldogság hírnökének tartotta Tóth Árpád a márciust is és több költeményében írt  a forradalmi változásokat elhozó, legfrissebb hónap hangulatáról. A hosszú tél után valóságos lírai lendülettel pezsdítik fel költészetét a testi-lelki megújulást ígérő márciust köszöntő verssorok. Március címmel több költeménye is született, míg  a Kora márciusi napsugár 1923-ban, éppen abban az évben, amikor a költő legismertebb alkotásai is napvilágot láttak, mint például az Esti sugárkoszorú vagy a Körúti hajnal és a Lélektől lélekig.

Egyik legkorábbi, könnyed hangvételű, amolyan korabeli slágernek is tetsző tavaszköszöntő versében Tóth Árpád a kikelet érkezésével a szerelem eljövetelére asszociál. A vers  a budai kisvendéglők, kiskocsmák felidézése mellett még olyan a mai köznyelvből kikopott kifejezést is felcsillant, mint például a "csirág", ami a spárga népnyelvi megfelelője. A költemény  felidézésével kívánjuk bevezetni az olvasót a múlt század tízes éveinek koratavaszi, budai életérzésébe:

TAVASZ ÉBRESZTÉSE

Tavasz van, több jel erre vall,

Már nyit a hóvirág,

S a vendéglői étlapon

Megjelen a csirág.

S az ifjú szívek rejtekén

Rügyez a szerelem,

Én is hát vágyaim ezen

Irányba terelem.

Egy apró hirdetési célt

Szolgáló űrlapot

Kitöltök, s másnap már lesem

A Pesti Hirlapot.

A lángoló szavaknak, óh,

Eredménye mi lett?

Jelentkezik-e már a nő,

A szőke és molett?

S míg szomjas és tüzes szemem

A lapon tovafut,

Közben már tervezgetem is

A drága randevut.

Lesz séta majd, s bohó szivünk

Meghitt zugot keres,

Egy apró kocsma vár Budán

S mozi, Psylanderes.

De hejh, hiába forgatom

Keresztül a lapot,

Egyik rovatban sem lelek

Szerelmi alapot.

Hát nincs itt Pesten kikelet?

Bús sóhajom fakad,

De ím, e percben a szemem

Egy plakátra akad.

Népfelkelő szemlére hív

Megint a kis ravasz;

Ebből íme kétségtelen,

Mégis itt a tavasz!

Még ugyanebben az évben született Tóth Árpád: Március (A ritkás ágak zöldjén...) című alkotása, amely már a később oly jellegzetes költői nyelvezet zsengén zsongító illatait, színeit, gesztusait jeleníti meg:

Március

A ritkás ágak zöldjén átveti

A messzi nap a sűrű sugarat,

Mint végtelen aranysodronyt, egy égi

Vezeték dús hálózatát s a fák

Zsonganak, mint sín menti nyurga póznák,

Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:

A földnek a Tavasz telefonál...

És reszket a liget, mint zsenge szűzlány,

Feszül ezer kis lombkeble keményen

S a város, ez a bús, tüdőbeteg

Gyári munkás is mozdul, karjait:

A vézna gyárkéményeket kinyújtja,

Beszippantja a távol illatot

És mámoros, piros dalba kezd.

Oh, gyúlt világ! Oh drága március!

Rügyek, szerelmek, forradalmak

Évadja, - a villámló ablakokban

Celzius-létráját riadva kússza

Az izgatott, rab higanyszál: a vén

Hüllő világnak újra láza van,

Trilláz a fényben reszkető magas

Tűzfalak közt, mint furcsa és kemény

Rigóhang, egy inas száj szurtos füttye

S rekedt autótülök, biciklicsengés,

Sikoltó sín, trappos paták alatt

Az utcakő, gránit, feleselése,

Harang, rikkancsok, anda zongorák

Skálája a politúros homályból

S az emberi lélegzés halk zenéje

Szédülten szaporázza ritmusát...

Oh most minden zugát e messzi gömbnek:

Tág tengerek zöld ínyű habtaréját,

Folyók parallel partját, ifjú erdők

Testén az átnyilalló, édes allét,

A földeken a billió barázdát

És minden városok sűrűn rakott

Ragyogó ház-sorát valami vad vágy

Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan

Gigászi fogsort, felvonagló ajkat,

Hogy vélük a setét föld felrikoltsa

Örök dacát a titkos végtelenbe:

Ó, élet, élet, élet, Március!

S konok trónusán reszket a Halál.

‍

Négy évvel később, 1923-ban a költő a mai időjáráshoz hasonló kora márciusi napsugár érkezését köszöntötte:

‍

KORA MÁRCIUSI NAPSUGÁR

A végtelenből jött, de a platánok

Hallgattak, a sok zord, kevély sudár,

- Csak villámtól reszketnek a titánok,

Mit nékik egy kis halavány sugár! -

S ő félve zuhant alá, a mogorva

Törzsek között oly sötét volt a kert!

De lenn egy csöndes, paraszti bokorra,

Egy alázatos, vak pajtásra lelt.

Akkor a sugár szelíd aranyszája

Súgott valamit, s meghalt a sugár,

Ám megszületett március csodája:

Ezer rügy-szemét rányitotta már

A vak bokor az elámuló estre,

S minden szeme a Végtelent kereste.

‍

1928-ban Március című versében az "ibolyadivat" és a szerelem beköszöntével üdvözli "Petőfi hónapját" a lírikus:

‍

Március

Március hónapra nem vagyok zavarban.

Ibolyadivat lesz a barna avarban.

Beljebb az uccákon s kijjebb a tereken

Ott is friss csokrait nyitja a szerelem.

Drága, szép, vad hónap, mely még hóval csapkod,

De már a rügyek selymén kapkod,

Nyílik a kénytelen hosszú szobafogság,

S édes szájjal kurjant az ifjú Szabadság.

Petőfi hónapja! közibénk suhanva,

Bár lennél szabadság új, tündéri anyja,

Anyja szabad szónak s másnak, ami kell még,

Ne csüggednének a magyar szívek s elmék!

A Tóth Árpád-versek a költő életében négy kötetben jelentek meg: A Hajnali Szerenád 1913-ban, a Lomha Gályán 1917-ben, Az Öröm Illan 1922-ben, a Lélektől lélekig 1928-ban. A négy kötet anyagát később, 1934-ben kötetbe korábban  nem foglalt vagy nem publikált zsengékkel, töredékekkel kiegészítve  Szabó Lőrinc rendezte sajtó alá.

‍