"Mester nélkül nincs tanítvány” – emléktáblát kapott a Petőfi Gimnázium legendás tanára

Bajcsay Pálné, Szaplonczay Margit alias Gitta néni (1929-2015) magyar-történelem szakos tanár egykori diákjai közötti népszerűségét jól mutatja a 2015-ben bekövetkezett halálakor a budavári önkormányzat lapjában, a Várnegyedben megjelent nekrológ:

A mai budavári kisdiákok talán nem is tudják, hogy régen az ’50-es, ’60-as években Táncsics börtöne mellett az Endrődi-palotában általános iskola volt. A tanárok között voltak, akik markánsan a kor szellemét képviselték, és voltak felejthetetlen, nagyszerű pedagógusok is. Idén januárban szomorú hír járta. Nem serdülő diákok, de őszülő szülők, nagyszülők – a volt tanítványok – hallottuk és adtuk tovább: meghalt egy legendás tanárunk, dr. Bajcsay Pálné, Gitta néni. Életművét a Budavári Önkormányzat Virág Benedek Díjjal ismerte el. Mi volt vári iskolások százai emlékezünk rá sok-sok szeretettel. Magyar irodalmat és történelmet tanított, – nem, nem csak tanított, nevelt, formálta ízlésünket, alakította jellemünket és nyomot hagyott a lelkünkben is. Soha nem beszélt róla, de mindig és mindenen átsütött erős hite, belső értékrendje. Szerette a tanítványait. Elhivatott pedagógus volt „az orvost, a papot és a művészeket is tanár tanítja a tudományára” – mondta sokszor mosolyogva, csillogó szemmel. Sokunk szerencséjére osztályfőnök is volt. Tanulás, műveltség, olvasottság, erkölcs, etika, emberi tartás és méltóság, de hit, szeretet, szerelem, család, anyaság, olyan fontos útravalók, amiket mind-mind megbeszélt velünk. Diákként nagyon szerettük őt. Felnőttként már sokkal több lett nekünk. A szeretetünk elmélyült és tisztelet, megbecsülés párosult mellé. Becsültük felkészültségéért, műveltségéért. Egyetemi diplomája arra predesztinálta, hogy nem középiskolás fokon tanítson minket. Tiszteljük azt a fáradhatatlan tanárnőt, aki erős elhivatottsággal, hittel, az önmagával szemben állított magas erkölcsi elvárással fordult a tanítványai felé. De tiszteljük az édesanyát, aki öt gyermeknek adott életet. És végtelen szeretjük az embert, Gitta nénit. Mosolygó arcát, szemeit, a tekintetét mélyen a szívünkbe zártuk. Lelki intelligenciáját és mindazt, amit kaptunk tőle, soha nem felejtjük el. Egy legendás tanárnőre, egy nagyszerű emberre emlékezünk. Nyugodj békében Gitta néni! Emléked megőrizzük! Budavári tanítványaid

‍

Gitta néni egy tősgyökeres budavári nemesi család, a Szaplonczay-család legidősebb gyermekeként született a két világháború között. Édesapja, Dr. Szaplonczay József (1901-1977), pénzügyminiszteri főtanácsos volt, édesanyja Madarassy Melánia (1906-1973) egy igazi arisztokrata úrinő, akik a Hajadon utca és Úri utca sarokházában nevelték három gyermeküket, Gittát, Évát és Pált. Gitta már gyermekként is tanárnő szeretett volna lenni, talán ezért is tekintette felemelő hivatásnak a pedagógusi pályát. Az egyetem elvégzése után itt, a budavári Táncsics utcában (az egykori Werbőczy utcában) kezdett tanítani, majd az Attila úti PSG-ben folytatta pályáját, ahol 1989-es nyugdíjazása után még 1998-ig tanított az iskolában. Gitta néni az egykor szintén itt tanított Nemes Nagy Ágnessel (1922-1991) is jó kapcsolatot ápolt. Aztán itt a Várnegyedben, az Ostrom utcai lakásukban nevelték tisztességgel és szeretetben öt gyermeküket. Még tavaly egy novemberi délután teljesen megtelt a Petőfi Sándor Gimnázium lépcsőfordulója a Gitta néni emléktábla-avatójára.  Ahogy a fotókon is látszik, megtelt a lépcsőforduló. Török Csaba igazgató, Kiss Éva volt igazgatóhelyettes mondott beszédet, aki egyébként Gitta néni osztályába járt egykor, Kontúr András szobrászművész, az emléktábla alkotója, Jurenka Oszkár öregdiák, a rendezvény főszervezője. A család nevében Dr. Bajcsay András, onkológus emlékezett édesanyja karizmatikus egyéniségére.

‍

Olyan - ma már híres - tanítványok gondolnak hálával munkásságára, mint Kieselbach Tamás (1964–) magyar műkereskedő, művészettörténész, galériatulajdonos. Vagy például Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész, aki egyszer így nyilatkozott róla:

A felső tagozatban Bajcsay Pálné, Gitta néni – magyar-történelem szakos tanár – lett életem meghatározó személyisége. Megengedte, hogy órát adjunk az osztálytársainknak, s ahhoz vázlatot is írhattunk. Nagy sikere volt annak a fogalmazásomnak, amelyben azt vázoltam, hogyan is taníthatnánk a szabadban, valamiféle erdei iskolában. Ez akkor már talán a pedagógiai érzékemet is jelezte, hiszen akkoriban még egy gondolat sem volt az erdei iskola. Rendeztek itt szavalóversenyeket is. A lányok kötelezőnek Radnóti Nem tudhatom című versét mondták. Lehetett szabadon is választani, s én Arany Vörös Rébékje mellett döntöttem. Kizártak a versenyből, mert azt mondták, hatodikos nem tudhatja ezt elmondani, nem neki való vers. De milyen szerencse, hogy a Vers mindenkinek című tévés sorozatban nem is olyan régen én mondhattam el ezt a balladát. Szóval Gitta néni indított el ezen a pályán.

Különleges és szép dolog, amikor egykori diákok, kollégák ilyen hálával emlékeznek egy pedagógusra. Az emléktábla Kontur András szobrászművész alkotása.

‍