Mária Dorottya, a magyarrá vált hercegnő
Az talán köztudott, hogy József Nádort (Erzherzog Joseph Anton Johann Baptist von Österreich) a „legmagyarabb habsburgként” tartja számon a történelmi emlékezet, az viszont már kevésbé ismert, hogy harmadik felesége, Mária Dorottya nemcsak, hogy erősen szimpatizált a magyarokkal, de ezt úgy is kifejezésre juttatta, amit előtte még senki nem tett meg a Habsburg-ház tagjai közül: 1825-ben elsőként magyarul üdvözölte az országgyűlés követeit.
Mielőtt jobban megismernénk Mária Dorottya Budavárat is érintő aktív társadalmi szerepvállalásának részleteit, járjunk kicsit utána, ki volt ő, és hogyan került József Nádor oldalára.
Württemberg Mária Dorottya (teljes nevén: Mária Dorottya Lujza Vilma Karolina hercegnő) a sziléziai Carlsruhe-ban (mai, lengyel nevén Pokój) született 1797. november 1-én, Lajos württemberg herceg és Nassau–Weilburgi Henrietta lányaként. 1819. augusztus 24-én a Stuttgarthoz közeli Kirchheim unter Teck várkastélyában ment feleségül Magyarország nádorához, József Antal János osztrák főherceghez. Mária Dorottya ekkor 22, József nádor pedig 43 éves volt, aki eddig már két feleségét vesztette el – Alekszandra Pavlovna nagyhercegnőt és Hermina hercegnőt. Mindketten gyermekágyi lázban haltak meg, első gyermekük születése után. Mária Dorottya hercegnő így harmadik feleségként, de gyakorlatilag Hermina és István anyjaként lépett be a házasságba. József Nádorral öt gyermekük született, közülük hárman élték meg a felnőttkort.
Mária Dorottya evangélikus volt, amit kifejezetten rossz szemmel néztek a szigorúan katolikus vallású Habsburg-családban. A nádorné számára lutheránus vallása meghatározó jelentőséggel bírt egész életében. A fővárosi lelkészeket rendszeresen összehívta közös bibliaolvasásra, amikor pedig Székács József, a pesti Deák téri evangélikus gyülekezet lelkésze szorgalmazta, hogy magyar és német evangélikusok Budán is építsenek templomot, Mária Dorottya beállt az elképzelés mögé.
Többek között ennek részleteiről is szó esett azon a február 6-i eseményen, amelynek keretében a Budavári Palotában található nádori kriptában emlékeztek meg a württembergi hercegnőről, s amely alkalomból az Evangélikus Országos Gyűjtemény, a Habsburg Történeti Intézet, a Habsburg Ottó Alapítvány képviselői, valamint a budavári magyar és német ajkú evangélikus gyülekezet lelkészei elhelyezték a megemlékezés koszorúit Mária Dorottya sírján.
A Dorottya napra időzített eseményen Kertész Botond történész, az Evangélikus Országos Gyűjtemény tudományos főmunkatársa mutatta be röviden Mária Dorottya életét, külön kitérve a hercegnő evangélikusként végzett társadalmi felelősségvállalásának színtereire.
A megemlékező beszédből kiderült, hogy Mária Dorottya nagyon komolyan vette az anyai hivatást, sokkal komolyabban is, mint ami a korban az ő státuszában általános volt. Gyermekei nevelésében maga is részt vett, nem bízta őket kizárólag dajkákra, pesztonkákra és nevelőkre. Megbotránkozást is keltett azzal, hogy gyermekei bármikor fölkereshették őt, még a szobájába is bemehettek – gúnyolták is őt ezért az udvarban.
A kiemelkedő szociális érzékenységű Mária Dorottya a társadalmi helyzetéből adódó kötelezettségein túl sokkal komolyabban vette a szociális gondoskodás felelősségét, mint amennyire ez elvárható lett volna tőle. Ennek volt egyik színtere a Pesti és Budai Jótékony Nőegylet, amelynek szolgáltatásait az akkor már fővárossá alakuló település lakosainak mintegy harmada vette igénybe.
Támogatta az egyházi iskolákat, a mai Deák téri evangélikus iskola is az ő adományának köszönhetően alakulhatott gimnáziummá, és a nevéhez fűződik az első, egykor a mai Dísz téren állt budai evangélikus templom megépítése, a budavári evangélikus gyülekezet megalapítása is. A pesti iskolát 2000, a budavári gyülekezetet pedig 20.000 forinttal támogatta.
A nádorné a francia és az angol mellett elsajátította görögöt és hébert is, hogy eredetiben olvashassa a Bibliát. Vélhetően sokak érdeklődését felkelthette a jelenet, amikor a pozsonyi rabbi betért a nádori szállásra, hogy héber nyelvórákat adjon a hercegnőnek.
Megtanult magyarul is, ugyanakkor nemcsak nyelvében, hanem érzéseiben is magyarrá vált, aminek ékes példáját adja, hogy 1849 után sokan köszönhették neki szabadságukat, az életüket. Közbenjárt azokokért, akiket a forradalom és szabadságharc leverése után üldöztek. El lehet képzelni, milyen komoly vállalás volt 1849-ben (az akkor már) nádori özvegynek, amikor minden egzisztenciájával az udvartól függött.
József nádor halála (1847. január 13.) után a bécsi udvar megtiltotta Mária Dorottyának, hogy a budai várban maradjon, a Metternich kancellár utasítására végrehajtott intézkedés így három kiskorú gyermekétől és a budai evangélikus gyülekezettől is elszakította. Az evangélikus közösség tagjai a hercegnő által alapított, már épülő templom előtt vettek búcsút az özvegy nádornétól. A császári kormány Mária Dorottya özvegy főhercegné részére a bécsi Augarten negyedben jelölt ki kényszerlakhelyet, de innen is igyekezett támogatni a magyar evangélikus egyház ügyét.
Mária Dorottya utoljára 1855. január 3-án érkezett Budára, mégpedig hivatalos engedéllyel, hogy várandós leánya, Erzsébet Franciska Mária hercegnő mellett lehessen. Márciusban erősen megfázott, betegsége egyre súlyosbodott, ágynak esett, és meg is bénult. (Keresztlánya, Bauhofer Vilma szerint ápolói megmérgezték.) Székács József pesti és Bauhofer György budai evangélikus lelkészek látogatták a haldoklót, aki március 30-án hajnalban elhunyt.
Mária Dorottyát a budai királyi palota egyik termében ravatalozták fel, majd április 4-én kísérték utolsó útjára. A budavári Királyi Palotában, a nádori kriptában helyezték örök nyugalomra, férje mellé.
A napokban lesz 175 éve annak, hogy felavatták a Széchenyi lánchidat. 1849-ben, éppen a hídépítést finanszírozó bankár, báró Sina György (1783-1856) születésnapján, vagyis november 20-án adták át az azóta a magyar főváros egyik jelképévé vált Lánchidat. Dr. Csorba László, a BTM Vármúzeum főigazgatója Budapest egyik legnépszerűbb építményének történetéről mesél a múzeum legújabb videójában. Íme!
Az 1867. évi kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchia égisze alatt Magyarország egész eddig történetének egyik legvirágzóbb korszakát élte. Ebben az időben épültek fel Pest és Buda emblematikus középületei, a városképet meghatározó bérházai, gyönyörű hídjai, s pazar villái; egy szó, mint száz: ekkor vált világvárossá a magyar főváros. A Béccsel versenyre kelt Pest-Buda olyan urbanisztikai fejlődésen indult el, s ment keresztül a dualizmus néhány évtizedes időszakában, ami után azóta is csak áhítozunk. Az európai nagyvárossá avanzsált Budapesten megjelentek – részben bécsi mintára – az elegáns cukrászdák, kávéházak, éttermek, mindez ötvözve az osztrákok konyhaművészeténél jóval sokszínűbb magyar gasztronómiai kultúrával. Cikkünkben elsősorban a Monarchia legfontosabb cukrászdáit, s azok békebeli süteményeit mutatjuk be röviden.
A most 80 éve meggyilkolt, tragikus sorsú magyar költőgéniusz ugyan sosem élt a Várban, azt viszont tudjuk, hogy rengeteget kirándult Budán és számtalanszor megfordult a Várnegyedben is. Erről tanúskodik a halálának 80. évfordulójára írt cikkünkben közölt fotó is, ami a Budai Várban a Bástya sétányon (ma Tóth Árpád sétányon) készült.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
