Így „járta be” a Hold a Várat
Nem nehéz, sőt, szinte lehetetlen a Budai Várban úgy sétálni, hogy akármelyik irányba fordítsuk a fejünket, a tekintetünk ne találkozzon valami érdekességgel. Ebben semmi túlzás nincs, ez az élmény ráadásul magával hozza a felfedezésnek, a rádöbbenésnek azt az izgalmát, amikor az ember meglát történelmet élővé, megfoghatóvá, láthatóvá tévő dolgokat.
Így volt ez tegnap is, amikor a Dísz tértől a Vár északi része felé haladtunk, házról házra felfedezve az Országház utcát. Miután a Bécsi kapu térnél visszafordultunk a Budavári Palota irányába, a természet jóvoltából egy kis extra látványban is részesülhettünk. A pesti látképben gyönyörködve (tényleg fantasztikus innen rátekinteni a Duna bal partjára) arra lettünk figyelmesek, hogy bolygónk kísérője ezúttal mintha kifejezetten minket is kísérne. Nem akart lemaradni a fotókról sem.
Készíthettünk képet a Halászbástyáról,
próbálhattuk megörökíteni Szent István királyunk szobrát,
a Turult,
vagy éppen Savoyai Jenő szobrát,
a Hold szerepelni akart mindenképpen, minden képen.
Hagytuk neki.
A neves arisztokrata családból származó Ráday Gedeont (1829-1901) a magyar történeti hagyomány az alföldi betyárvilág felszámolójaként ismeri, de kevesen tudják, hogy élete több ponton kapcsolódik a Budai Várhoz. 1829-ben született, tehát egy olyan nemzedék tagja, akik felnőttkoruk hajnalán megtapasztalták 1848-49 nemzeti összetartozását, de ezt a lelkesedést két évtized abszolutista elnyomása és csendje követte.
A magyar költő, író, műfordító, a Válasz folyóirat egykori szerkesztője 1945. március 8-án éhezve és legyengülve halt meg – a szintén ugyanott és ekkor elpusztult barátjához, Halász Gábor esztétához hasonlóan - sosem tisztázott körülmények között Balfon; nem messze onnan, ahol néhány héttel korábban közös barátjukat, Szerb Antalt gyilkolták meg a nyilas gyilkosok. Sárközi György - akit Babits egyik legtehetségesebb tanítványának tartottak - nem csupán a szépséghez értett, de egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot is.
A Kossuth- és József Attila-díjas magyar orvos, író és műfordító 1901. április 18-án született értelmiségi család sarjaként az erdélyi Nagybányán. Az orvosi végzettségű író a „minőség forradalmára” volt. Hitte, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb társadalmi rétegekhez történő eljuttatása a nemzet javára válik, szemben a romboló politikai eszmékkel. Nehéz ember volt, olyan, akinek elhivatottsága, igazságkeresése sokszor kizárta a megalkuvást. Éppen félévszázada hagyta itt a földi világot, cikkünkkel az egykor a Krisztinavárosban élt íróra emlékezünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
