Havas Boldogasszony-plébániatemplom: építészeti bravúr és történelem a Krisztinavárosban
Egészen elképesztő technikai megoldás nyomán nyerte el mai formáját a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplom. Az építészeti bravúr sikeres kivitelezéséről korabeli filmhíradó részlet is tanúskodik, az pedig az épület falára helyezett emléktábláról is kiderül, hogy melyik híres magyar történelmi személyiség tartotta itt az esküvőjét.
„Krisztinavárosi r.k. templom, copf, Hikisch Kristóf, 1795. Átalakítva és bővítve. Szabadon álló egyhajós későbarokk templom, nyugat felé néző szegmentíves szentéllyel, újabb kereszthajóval, keleti homlokzata felett toronnyal” – az olvasónak talán úgy tűnhet, hogy ez a rövid leírás kicsit száraz, kicsit szakmai. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Műemlékem szócikkének soraiban egy olyan izgalmas építészeti megoldás említését találjuk meg, ami történeti értékben vetekszik azzal – már persze ha van értelme egy ilyen összehasonlításnak –, hogy a magyarság milyen nagy alakjai házasodtak a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban.
Az I. kerületiek körében talán inkább közismert, de mindenki számára érdekes információ – és erről emléktábla is tanúskodik az épület falán –, hogy
1836-ban ebben a templomban tartotta esküvőjét gróf Széchenyi István. Az „anyák megmentője”, Semmelweis Ignác is itt házasodott meg 1857-ben. 1848 pedig amiatt emlékezetes évszám, mert ekkor keresztelték meg a templomban Eötvös Lorándot.
De hogy a cikk elején említett izgalmas építészeti megoldásig eljussunk, előbb vissza kell mennünk a 17. századig, amikor Francin Péter Pál kéményseprő mester azután, hogy megmenekült a török uralom után pusztító pestisjárványtól, korábbi fogadalmának megfelelően fakápolnát emelt szőlőjében, amely a mai templom helyén volt.
Ahogyan az varoskepp.blog.hu írásából kiderül, a mai Krisztinaváros ebben az időben mezőgazdasági terület volt. Állandó épület hadászati okokból nem lehetett emelni, a rendelkezés alól a templom jelentette az egyetlen kivételt. A fakápolna oltárképért Francin egészen a felső-olaszországi Re faluig ment, hogy lemásolja az ottani Vérző Mária kegyképet.
A fakápolna az 1723-as tűzvész során súlyosan megrongálódott, ezért 1725-26-ban új kápolnát emeltek, megőrizve a katasztrófát átvészelő kegyképet. Ez, a még mindig kicsi, de kőből épült kápolna, amiről semmilyen ábrázolás nem maradt fenn, nagy népszerűségnek örvendőt zarándokhellyé vált, erre kocsizva még Mária Terézia is felfigyelt rá, aki csatlakozott az adományozók hosszú sorához.
A 18. század közepére épült ki a templom köré a Mária Terézia lányáról elnevezett Krisztinaváros, miután névadója, Mária Krisztina főhercegnő elérte, hogy a területre vonatkozó építési tilalmat feloldják. Mivel innentől kezdve nem termőföld, hanem település vette körül, új, nagyobb templom építése vált indokolttá – természetesen az eredeti kegykép itt is főhelyet kapott. A copf stílusú templom két évig tartó építése 1795-ben kezdődött, és bár az anyagi eszközök hiánya miatt egyszerűsíteni kellett a Hikisch Kristóf által eredetileg elképzelt homlokzatot.
A templom az 1849-es ostrom során megsérült, a hibákat 1852-ben javították ki, az ekkor kialakított sátortetős tornyot 1883-ban hagymatagos, laternás sisakra cserélték.
Miután megépült a Lánchíd és az Alagút, Krisztinaváros rohamos tempóban kezdett fejlődni, így a templomot megint kinőtte a környék. 1930-ban merült fel kibővítése, amire végül 1943-ban került sor. Két terv készült a templom átépítésére: Payr Egon a főhajó pillérei között levő falak áttörésével emeletes mellékhajóval egészítette volna ki a templomot, de ez túl sok veszteséggel járt volna az épület részéről, így Borsos Lászlót és Brestyánszky Tibort bízták meg.
A szentély és az oltár hátratolásával nyertek helyet a főhajó és az oltár között egy mellékhajónak, amely mindkét oldalon kiugró szegmensíves fallal záródik. Az épületből 1943. november 17-én kimetszették először a főoltárt, és 13 perc alatt eltolták új helyére, majd november 20-án követte ezt a 720.000 kilogrammos szentély:
vaspályákon mozgó acélgörgőkön 90 perc alatt tette meg a 4 méter 80 centiméteres távot – a technikai bravúr végrehajtása megnézhető a korabeli filmhíradó tudósításában. Az így felszabadult helyre építették be az új mellékhajót, elnyerve ezzel mai formáját a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplom.
Nyitókép: nagyonvar.hu
A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.
Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.
Napra pontosan 125 éve, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A XX. századi modern magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa ugyan sosem lakott a Várban, de számtalanszor megfordult itt és számos barátjához járt ide heti rendszerességgel. Németvölgyi, majd később pasaréti lakásától nem esett túl messze a Várnegyed. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
