Gulácsy Lajos tiszteletére dedikált bor várta a Múzeum+ látogatóit a Nemzeti Galériában
Immáron hagyomány, hogy a Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállításainak dedikálnak egy-egy különleges bort. A Gulácsy Lajos életmű-kiállítás sem kivétel ez alól, a tiszteletére ezúttal a szekszárdi Frankos Borház palackozott limitált darabszámban a száraz vörösborukból.
Na’Conxypan hercegének, azaz Gulácsy Lajosnak a nagyszabású életmű-kiállítása került fókuszba a Magyar Nemzeti Galéria május 17-én, szerdán megrendezett Múzeum+ programján. A különc zsenit nem kell bemutatni a művészetszerető közönségnek: a modern magyar festészet egyik legegyedibb hangú, különleges alakja ő, akinek a nyár végéig látható életmű-kiállítása eddig sosem vizsgált összefüggéseket tár fel és mutat be átfogóan.
Immáron hagyomány, hogy a Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállításainak dedikálnak egy-egy különleges bort. A Gulácsy Lajos életmű-kiállítás tiszteletére ezúttal a szekszárdi Frankos Borház palackozott limitált darabszámban a száraz vörösborukból.
A szekszárdi Frankos Borház 1990-ben alakult. A Szekszárd faluhely dűlőn található családi borászatot Pethő Lászlóné borász, okleveles borbíráló vezeti. A Pethő családban kezdetektől fogva központi szerepet játszott a szőlőművelés. Boraikban a családi borkészítés hagyománya és az új technikák harmóniája ötvöződik. A mélyvörös, telt, zamat- és ízgazdag, fekete ribizlis, szilvás tónusú ital illik marhahúshoz, borjúhoz, vadhoz, bárányhoz, de könnyebb, fiatalabb változatában tengeri halhoz is. Ráadásul Gulácsy Lajos festészetéhez szintúgy.
A látogatókat kóstoló várta az izgalmas tárlatvezetések előtt, a közepesen testes Merlot pedig már most nagy sikert aratott.
Ilyen volt az idei második Múzeum+:
A napokban lesz 175 éve annak, hogy felavatták a Széchenyi lánchidat. 1849-ben, éppen a hídépítést finanszírozó bankár, báró Sina György (1783-1856) születésnapján, vagyis november 20-án adták át az azóta a magyar főváros egyik jelképévé vált Lánchidat. Dr. Csorba László, a BTM Vármúzeum főigazgatója Budapest egyik legnépszerűbb építményének történetéről mesél a múzeum legújabb videójában. Íme!
Az 1867. évi kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchia égisze alatt Magyarország egész eddig történetének egyik legvirágzóbb korszakát élte. Ebben az időben épültek fel Pest és Buda emblematikus középületei, a városképet meghatározó bérházai, gyönyörű hídjai, s pazar villái; egy szó, mint száz: ekkor vált világvárossá a magyar főváros. A Béccsel versenyre kelt Pest-Buda olyan urbanisztikai fejlődésen indult el, s ment keresztül a dualizmus néhány évtizedes időszakában, ami után azóta is csak áhítozunk. Az európai nagyvárossá avanzsált Budapesten megjelentek – részben bécsi mintára – az elegáns cukrászdák, kávéházak, éttermek, mindez ötvözve az osztrákok konyhaművészeténél jóval sokszínűbb magyar gasztronómiai kultúrával. Cikkünkben elsősorban a Monarchia legfontosabb cukrászdáit, s azok békebeli süteményeit mutatjuk be röviden.
A most 80 éve meggyilkolt, tragikus sorsú magyar költőgéniusz ugyan sosem élt a Várban, azt viszont tudjuk, hogy rengeteget kirándult Budán és számtalanszor megfordult a Várnegyedben is. Erről tanúskodik a halálának 80. évfordulójára írt cikkünkben közölt fotó is, ami a Budai Várban a Bástya sétányon (ma Tóth Árpád sétányon) készült.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
