Éppen 185 éve pusztított a pest-budai árvíz

Éppen 185 éve pusztított a pest-budai árvíz

1838. március 13-án tört Pest-Budára a magyar főváros történetének legnagyobb árvize. A jégtorlódás miatt kialakult árvíz leghíresebb szereplője a Vörösmarty Mihály (1800-1855) által megírt „árvízi hajós” volt, akinek hőstetteivel feltehetően minden magyar ember már kisiskolás korában találkozik. De hogyan és miért is került szinte az egész akkori főváros - beleértve a Tabánt és a Vízivárost - víz alá és mekkora károk keletkeztek az árhullám levonulása után? Cikkünkben mindezekre választ kapnak.

Nagy pesti árvíznek is szokták nevezni, pedig a természeti katasztrófa Budán is pusztított. És feltehetően nem azért hívták így, mert tudták, hogy a révközlekedés budai pontjaként ismert Tabánt vagy más néven Ráczvárost a XVI. század előtt furcsamód Pestnek is nevezték. Hanem feltehetően azért, mert maga az árvíz Pesten látványosabb pusztítást végzett. Persze 1838-ra a Duna Pest-Budai szakaszán élő népesség már hozzászokott ahhoz, hogy a folyóval olykor-olykor meg kell küzdenie. Az 1775-ös árvíz után például megindult a pesti védőgát építése és elsősorban Vásárhelyi Pál (1795-1846) vízépítő mérnök munkásságának köszönhetően végre felmerült mind a Tisza, mind a Duna szabályozásának lehetősége is. Ezek azonban 1838-ig sajnos csak tervek maradtak, s bár Pest körül részben megépült a gát, azonban Buda továbbra is teljesen védtelen és kiszolgáltatott maradt.  

1838-ban már rögtön az év elején rengeteg hó, illetve csapadék esett, amelynek következtében Pest még ugyan nem, de Buda alacsonyabb részei már víz alá kerültek. A Jelenkor című lap 1838. január 17-én a „rendetlen postajárás” kapcsán a következőképpen adott hírt az említett éveleji ítéletidőről:

Postáinkat az iszonyú hófuvatagok egészen elakaszták; különösen a’január 13 - 14iki bécsi posta, ’s vele külföldi lapjaink, még máig sem érkeztek meg. Legjáratlanabb az útt mint halljuk Buda és Vörösvár közt elannyira, hogy több sark értélén próba után végre a’ hóviharban egy bátor postalegény, mint gyors hírnök a’ veszélyes útnak indulván, lovastul elveszett. Sírját leltem a' fuvatagokban, vagy csak eltévedt? még nem tudhatni.

S noha Vasvári már idejekorán felhívta a figyelmet, hogy nagy baj lehet olvadás esetén, azonban a korabeli lapok így próbálták nyugtatni az árvíz miatt aggódó embereket:

Az egészből az látszik következni (mármint a vízállás alakulásából – szerk.), hogy különös vizkiöntési veszélytől nincs mit aggódni, főleg az érintett folyam - vonalhosszúságon kívül, ’s hogy váratlan tartós lágy időt leszámítva, melly a’ nagy hótömeg elolvadását rögtön eszközlené, félelem nélkül lehetünk az elöntéstől. A’ Duna vizének jelen állapotja, melly már január 13-dikán csak 16 láb volt zérus vagy a’ legalacsonyabb viz fölött, azt látszik jövendölni, hogy a’ hóval vegyült jégtömegek, mellyek nem ígérnek állandóságot — a’ jégboritékkal együtt összetörendnek, ’s mi előtt csak körültekintenék magunkat, búcsút veendnek tőlünk barátságosan.

(Regélő - Pesti Divatlap című újság 1838. január 21-én megjelent lapszáma)

A nádori vízmérce volt a "sempont" vagyis az "alappont", mely a szintezés kiindulópontjaként szolgált (Fotó: nagyonvar.hu)

Időközben - a tavasz közeledtével – ahogyan az lenni szokott megindult a hegyekben az olvadás, amivel nem is lett volna gond, ha Csepelnél a feltorlódott jég nem képezett volna természetes akadályt a folyón és engedi lefolyni az rázúduló árt. Azonban a Csepelnél kialakult jégdugó mintegy duzzasztógátként tartoztatta fel a Dunán leömlő hatalmas víztömeget, amely ezáltal visszahömpölygött Pest-Budára és az alacsonyabb, védtelenebb részeken utat találva elöntötte azt. A katasztrófát már nem lehetett megakadályozni, megindult a kármentés, amelyben az arisztokrácia egy része, az ország vezetői, mint például a később "árvízi hajósnak" nevezett báró Wesselényi Miklós (1796-1850) példát mutatva próbálták menteni a menthetőt, elsősorban az emberéleteket. Miután a pesti gát is átszakadt a Vigadónál, majd később még több helyen is, így el kezdték menteni a bajba került lakosságot.

Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.

- írta naplójában Wesselényi.

Az anyagi károkat Pest-Budán 22 millió pengő forintra becsülték, ami mai árfolyamon 125 milliárd forint fölött van. Plasztikusan mutatja a pusztulást, hogy az árvíz előtt 4254 ház volt a városban, az árvíz levonulása után ez a szám 2281-re csökkent, amelyből csak 1146 maradt sértetlen. Közel kétezer ház dőlt romba, ezen felül pedig még több mint ezer rongálódott meg.  Pest-Buda épületeinek mintegy kétharmadát kellett vagy teljesen vagy részben újraépíteni. Mintegy ötvenezer ember vált hajléktalanná és mintegy 150 ember veszett oda. Nemzetközi segélyek ugyan folytak be az országba, de ezek csak csekély mértékben tudták mérsékelni a hatalmas károkat.

Az 1838-as árvízről sajnos nem készülhetett fénykép, de így nézett ki az árvízi mentés 1876-ban a budai Fazekas téren, a mai Szilágyi Dezső téren (Fotó: Lovich Károly)
Az éltes József nádor maga, minthogy lábadozó beteg volt, nem jelenhetett meg a pusztulás színhelyén; de áldozókészsége határt nem ismert. A királyi palotában minden nap 1500 kenyeret süttetett az éhezőknek s a díszes termek és szobák közül 36-ot engedett át a menekülteknek lakásul.

- írja Salamon Ferenc (1825-1892) az 1893-ban megjelent Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című grandiózus történeti munka IX. kötetének Budapest története című fejezetében.

A Pest-Budai árvíz Liszt Ferenc (1811-1886), zeneszerző együttérzését is kiváltotta, aki egy tucat jótékonysági koncertet szervezett Bécsben a magyar árvízkárosultak megsegítésére.

A zabolátlan árvíz romba dönté Budapest ószerü épületeinek roskatag falait, hogy azoknak romjain e nagyszerű paloták emelkedjenek, melylyek szemeink előtt fénytengerben úsznak........... A budapesti árvíz évtizedes napján az emberek imádkozni szoktak, hogy e vízözöni veszedelem többé meg ne történjék… Az idén Budapest lakosai nem imádkoztak, hanem a fény mezejére léptek, kitörtek a türelem medréből, s hatalmas hullámaikkal megrázkódtaták egész Budapestet, mint tíz év élén a felbőszült Duna.... az idén leromboltattak a bécsi bureaucratia és absolutismus intézményei, földre sujtottak mindazok, mit a zsarnokság 300 éven át épített.

- utalt vissza a tíz évvel korábbi vis majorra egy érdekes párhuzammal a forradalmár Vasvári Pál (1826–1849) 1848. márciusában a magyar minisztereket köszöntő beszédében a Marczius Tizenötödike, 1848. április 15. lapszámának beszámolója szerint.

Budapestet csak az 1838-iki nagy árvíz után kezdték megerősíteni a Duna ellen. József nádor és gr. Széchenyi István voltak a fő intézők.

- emlékezett vissza a Politikai Ujdonságok című lap 1876. március 1-én megjelent lapszámában.

Tény, hogy Pest-Buda vezetése az 1838-as árvíz után vette csak igazán komolyan az árvíz elleni védekezést, szigorú védelmi szabályokat hoztak, építkeztek és rengeteg pénzt, erőforrást áldoztak az árvízvédelemre. Az árhullám után a József nádor (1795-1847) által korábban alapított Szépítő Bizottmány vezetésével megkezdték a város klasszicista stílusban történő újjáépítését. Az 1838. márciusi árvíznek számos vízszintjelző emléktábláját találhatjuk meg városszerte. Ezek a táblák még ma is meglehetősen plasztikusan és elrettentően mutatják meg a ma emberének, hogy hol állt egykor a medréből kilépő Duna.

Az 1775-ös és az 1838-as árvizet is jelző táblák a Döbrentei utca 15. számú ház falán                    (Fotó: nagyonvar.hu)

„Mágus. Nem bánta, ha így hívták…” - Gyurkovics Tiborra emlékezünk
„Mágus. Nem bánta, ha így hívták…” - Gyurkovics Tiborra emlékezünk

Az egykor a Várkerületben élő és alkotó Gyurkovics Tibor (1931–2008) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, nem mellesleg Budavár díszpolgára több mint másfél évtizede éppen ezen a napon hagyta itt a földi világot. Rá emlékezünk.

130 éve indult el minden idők legtöbb előfizetésével rendelkező magyar irodalmi hetilapja
130 éve indult el minden idők legtöbb előfizetésével rendelkező magyar irodalmi hetilapja

1894. december 17-én jelent meg először a Herczeg Ferenc által szerkesztett Új idők, amely a legnagyobb szépirodalmi hetilappá vált. A lap szellemisége elsősorban a két világháború között uralkodó reformkonzervatív irodalmi törekvéseknek felelt meg, azonban a szerkesztőség ajtaja minden tehetség előtt nyitva állt Márai Sándortól Szabó Magdán át egészen Radnóti Miklósig.

80 éve indult el Budapestről a nemzeti kincseinkkel megrakott „Aranyvonat”
80 éve indult el Budapestről a nemzeti kincseinkkel megrakott „Aranyvonat”

A több mint hétmillió főt számláló sztálini Vörös Hadsereg 1944. végére nem csak a Szovjetunió területeit foglalta vissza, de megindult a vele hadban álló német szövetséges államok területeinek meghódítására, így többek között Magyarországra is. Ennek hatására 1944. decemberében megkezdődött az állami vagyon nyugatra szállítása, s mire a szovjet csapatok elérték a fővárost, hazánk nemzeti kincsei már egy felső-ausztriai falu kolostorának kriptájában lapultak.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.