Egy testvérváros Délvidéken és a „megörökölt” lovasszobor
Budavárnak és Zentának több kapcsolódási pontja is van. Ezek közül az egyik hatszáz évnél is korábbra nyúlik vissza, és egy okirat tanúskodik róla, a Budavár-Zenta-Savoyai Jenő kapcsolat további izgalmas vetülete pedig egy szobor keletkezésének történetéből rajzolódik ki.
A magyar-szerb határtól negyven kilométerre délre fekvő Zentának több kapcsolódási pontja is van Budavárral. Ezek közül a legrégebbi mintegy 650 évre nyúlik vissza: a Tisza jobb partján keletkezett Zenta falu 1367-ben a budai káptalan birtokaként szerepelt az okiratokban.
Ennél összetettebb alapját jelenti a testvérvárosi kapcsolatnak a török elleni harc, amelynek – több értelemben is – közös mementója áll a Budavári Palotanegyedben, Savoyai Jenő lovasszobrának formájában. Buda visszafoglalásának (1686. szeptember 2.) és a rendkívül véres ütközetben, a török ellenes szövetség számára győzelmet hozó zentai csata (1697. szeptember 11.) hadvezére is Savoyai Jenő volt.
A Budavár-Zenta-Savoyai hármas összefonódás további izgalmas és érdekes története bontakozik ki a szobor keletkezésének hátterében, amelyet megtalálunk a Köztérkép vonatkozó szócikkében. Ebből kiderül, hogy Savoyai Jenő szobrát Zenta város rendelte meg Róna Józseftől, azonban hiába hirdettek sorsjátékot is, nem tudták kifizetni. Először 1899-ben a tavaszi tárlat idején a Műcsarnok előtt állították ki talpazat nélkül. 1900-ban került mai helyére, a Palota elé. 1944–45-ben megsérült, 1968-ban lebontották. 1971-ben a restaurálás után újra felállították.
Önéletrajzi könyvében (Róna József: Egy magyar művész élete II. p. 657-658. Budapest, 1929.) az alkotó így emlékezik a felállítás körülményeiről:
„Egy napon Romy miniszteri tanácsos jött el műtermembe, s fényképeket kért szobrom minden alkatrészéről. [...] Egy idő mulva Hauszmann Alajos jött el hozzám, s az emlékmű méretei után érdeklődött. Egy szót sem szólt, hogy mi járatban van. Ő volt a vár uj építkezésének a tervezője és vezetője s ekkor már valami megvillant az agyamban. És álmokat szőttem... és azok valóra váltak!
Széll (Széll Kálmán miniszterelnök – a szerk.) referált a királynak az ügyről s a művészek kérelmét is előhozta. Őfelsége látni akarta a szobrot. (...) Amikor Széll ujra Bécsbe jött, megemlítette előtte a király, hogy emlékezete szerint a budai vár elé egy lovasszobrot terveztek.
– Igen, Felséged lovasszobrát! – mondotta Széll.
– Erre a koronázási domb van kiszemelve a pesti oldalon, – szólt a király. És ezen nem is akarok változtatni!...
Széll feszült figyelemmel hallgatott.
– A vár előtt nagyon jó helyen volna Savoyai Jenő szobra. Ez ellen senkinek sem lehet kifogása. Hisz ő volt az, aki Magyarországot a török járom alól felszabadította s egyébként is barátja volt a magyaroknak. Ezt én tudom a legjobban.
Széll meghajolt a király előtt.
– Erre már gondoltunk is és Hauszmann már rajzot is csinált hozzá (...)
– Hisz ez nagyszerű! És stílusban és méretben is megfelel. Mintha a művész ide tervezte volna. (...) Én megveszem az emlékművet...”
A testvérvárosi szerződést Zenta városi rangra emelésének 500 éves évfordulójának évében, 2006-ban írták alá a húszezer lelkes, magyar többségű bácskai településen.
A Budavári Önkormányzat testvértelepüléseit bemutató sorozatunk első részében azt mutattuk be, hogy az angliai Marlow hogyan kapcsolódik Budavárhoz, ezután a muravidéki Lendva, a majd az olaszországi Capestrano következett a sorban.
A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.
Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.
Napra pontosan 125 éve, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A XX. századi modern magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa ugyan sosem lakott a Várban, de számtalanszor megfordult itt és számos barátjához járt ide heti rendszerességgel. Németvölgyi, majd később pasaréti lakásától nem esett túl messze a Várnegyed. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
