Budavári szenteste az ostrom árnyékában
Éppen 80 éve 1944. december végén lendültek támadásba a Magyarországot elfoglaló szovjet csapatok a főváros bekerítésére, 23-án elfoglalták Bicskét, majd másnap Budakeszit, amellyel szabaddá vált az útjuk Budapest irányába, így még Szenteste ostrom alá vették a magyar fővárost. Miközben a főpolgármester, a nyilasok és családtagjaik egy része, valamint a Gestapo tagjai elhagyták a várost, addig a férfiak zsúfolásig telt légópincékbe menekítették le szeretteiket, ahol az emberek rettegve, nélkülözve, éhen-szomjan, egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a kegyetlen és kíméletlen ostromot.
A szenteste indított szovjet ostrom ideje alatt szinte szünet nélkül dörögtek az ágyúk, s a gépfegyverek. A „Csendes éj” rémálommá vált, a Heilige Nacht és karácsony ünnepének békéje olyan távol került a dübörgő valóságtól, mint a fényévekre reszkető csillagok a betlehemi jászoltól. „Ilyen lehetett Trója pusztulása is…” - gondolhatták a pincék mélyén a bombázás alatt reszkető emberek.
Az egykor színpompás Várnegyed a szenteste megkezdett és közel két hónapig tartó szovjet katonai ostrom alatt szürkés romhalmazzá vált, az élet pedig a föld alá menekült. Az Élet az óvóhelyen – vári ostromnaplók 1944-1945 című könyvből idézünk néhány részletet.
Gróf Széchenyi Viktor (1871-1945), aki az Úri utcában élő fiát, Széchenyi Zsigmondot (1898-1967) látogatta meg a nevezetes napon, így ír naplójában 1944. december 24-ről:
Fél hatkor elköszönünk, hogy hazamegyünk a völgybe. Lesétálunk a Széll Kálmán térre és már sötétség. Ott megtudjuk, hogy a villamos nem jár, és a Szép Ilonkánál már bent vannak az oroszok. Mit tegyünk!? Vissza az Úriba, sikerül telefonálni a Völggyel, ott még nyugalom van ugyan, de a környéken heves géppuska és ágyútűz. Zsigának sikerült egy kis katonai autót kapni – két ülésese, Lilivel (a politikus felesége – szerk.) s sofőrrel beleszorulunk ó, s hátulsó lyukba Cziráky Béla (Lilly sógora) hadapród őrmester. Megindulunk – a Pasaréti úton - a Pázsit utcáig, ott német katonák visszaparancsolnak - gépfegyvertűz. Fél 9-re megint vissza az Úriba, itt hálunk Zsigánál, Lili kanapén, én karosszéken. (…) Egész éjjel ágyúzás s gépfegyvertüzet lehetett hallani
Ney Klára (1913-1999) az egyik legrégebbi budavári család leszármazottja így emlékezett vissza 1944. Szentestéjének napjára?
Még égnek a gyertyák, még szól az angyali ének, amikor az első aknabecsapódások megrendítik az öreg vári falakat. Pest napok óta tűz alatt áll. Karácsonyi bevásárlásainkat az egyik kapu alól a másikig futva állandó detonációk és üvegcsörömpölések között végezzük el. Mindeddig csak a keleti, a pesti oldal felől jött a támadás, december 24-én azonban a Duna jobb parti oldalán is váratlanul elvágják az oroszok a még szabadon lévő összes Budapest felé vezető utat. Bent vagyunk az egérfogóban. Ettől a pillanattól kezdve lélek Budapest területére se be, se innen ki, pedig éppen az ünnepekre való tekintettel igen sokan akaratukon kívül kinn- vagy bennrekedtek.
Egy másik vári arisztokrata, egykori pénzügyminiszteri főtanácsos, Dr. Szaplonczay József (1901-1977), aki az Úri utca 7. szám alatti teljes lakóközösséget oltalmába vette, így írt ostromnaplójában a karácsony napjairól:
A Szenteste, a két ünnepnap és december 27-e dermesztő félelemben telt, december 28-án a helyzet már tarthatatlanná vált., a sötétség beálltával egyik becsapódást a másik követi. Elhatároztuk, hogy az éjszakát már a bunker védelmében töltjük. A halál hamarosan bekopogtatott bunkerünkbe. Egy kis elhagyott csecsemőt vett pártfogásba jólelkű házfelügyelőnénk, a kicsi azonban a tejhiányt nem sokáig szenvedhette. Egyik reggel holtan találtuk a kis fészkében. Huszár Pál bunkertársunk vette a merészséget a legnagyobb veszedelmek idején a Dísz tér parkjának legdélibb csücskén megásta a jeges talajban a kis sírhelyet és estefelé, nyugodtabb percekben kivittük a kis halottat utolsó útjára egy kis dobozba helyezve és sietve elhantoltuk. Még egy kis karácsonyfaág is jutott szegénykének a sírjára. A Dísz tér parkja – mint ahogy a többi szükségtemetkezőhely is – hamarosan benépesedett az újabb sírokkal.
Ilyen volt a Szenteste 1944-ben, egy világot pusztító ostrom idején...
Illyés Gyula a háború első néhány évében még itt élt a Várban, az Alagút utca és a Logodi utca sarkán álló ház legfelső emeletén második feleségével, Kozmutza Flórával. Az ostromot persze ők is légópincében vészelték át, de ekkor is születtek versek, ekkor is a nyelv, a szavak, az irodalom segített sokaknak, hogy emberek maradjanak a legnagyobb veszedelmek között.
Pontosan 80 éve, 1945. január 27-én verték agyon Szerb Antal szinte végkimerülésig legyengült testét nyilas keretlegények. Halálának évfordulóján szeretnénk bemutatni, hogy Ulpius Éva alakját Szerb Antal egy a valóságban is létező hölgyről; múzsájáról, egykori szerelméről mintázta. Még akkor is, ha ez későbbi feleségének nagyon fájhatott. Az író testét ugyan megtörhették névtelen gyilkosok, de Szerb Antal szelleme és emléke örökké él.
Fekete István (1900-1970) József Attila-díjas író éppen ma százhuszonöt éve, 1900. január 25-én született. Budán élt, először a Sashegyen, az akkor Miasszonyunk útja 8. szám, ma Meredek utca 8. számú házban, majd később a Tárogató úton.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
