Budavár egykori dísze: a Dísz tér
A középkorban itt, az akkor még Szent György térhez tartozó, a mainál jóval nagyobb terjedelmű területen volt a piac, amely a korabeli kivégzéseknek is helyet adott. Az 1686 előtt eredetileg Fő tér névre keresztelt köztér később - a díszszázad gyakori katonai parádéi, s a főőrség állandó őrségváltásai miatt - a Parádé tér elnevezést kapta, ami a XVIII. második felében Dísz térre finomodott. A Vár központi részén elhelyezkedő tér hangsúlyos része az egyész Várnegyedednek.
A Várban a Budavári Palotanegyed és az úgynevezett polgárváros hátárán fekszik a Dísz tér. Déli részén a Vár két budai bejárata helyezkedett, illetve helyezkedik el. A keleti oldalon a Víziváros felőli egykori Szent János kapu, illetve a nyugati, Tabán és Krisztinaváros felől a Fehérvári vagy másnéven Zsidó kapu. Nem véletlenül helyezkedett el éppen itt a XIII. századi rituális zsidó fürdő, az egykori budavári mikve is. Délről a tér felé nézve az északi végében jobbra a Tárnok utca, illetve balra az Úri utca található. A két utca találkozásánál már a középkorban is lakóházak álltak, ezek az épületek azonban a Vár töröktől való visszafoglalásakor jórészt elpusztultak, ezért a XVIII. század elején egyetlen egyemeletes, zárt udvarú alaprajzú barokk épületet emeltek a korábbi lakóházak helyére tulajdonképpen a mai Dísz tér 8. szám helyén.
1801-ben ezt az épületet vette meg Marczibányi István (1752-1810) egykori ispán, császári és királyi titkos tanácsos, akit halhatatlanná az tett, hogy bőkezű műpártoló mecénás is volt. A műgyűjtés és az irodalomtámogatás mellett ő volt az, aki azért vásárolta meg a budai Császár-fürdőt, hogy aztán az Irgalmas rendnek adományozza kórház és menedékház létesítése céljából; ezzel biztosítva a rend Budára való visszatérését II. József (1741-1791) feloszlató rendelete után. Ő áldozott vagyonából az irgalmasok első kórházának megépítésére, amely Buda első kórháza lett, valamint ő építtetett budai otthont az Erzsébet-apácáknak is. A II. kerületi tér és művelődési ház névadója házat az akkori divat szerint későbarokk copfstílusban kibővíttette, homlokzatára erkélyt és timpanont építtetett. Így vált a tér emblematikus épületévé az ízlésesen kivitelezett Marczibányi-palota. A palotában egyébként 1841-től a Budavári Casino Egylet működött, de kávéháznak is helyet adott a patinás épület.
A Marczibányi-palotát 1910-ben lebontották, helyére négyemeletes szecessziós lakóházat emeltek, mely az ostrom alatt megsérült, majd a háború után lebontották. Helyre Farkasdy Zoltán (1923-1989) Ybl- és Kossuth-díjas építész tervei alapján 1970-ben épült a ma is látható épület, amelynek aljában ma is vendéglátóegység működik. Mindenek 1893-tól tanúja volt Zala Györgynek (1858-1937), a századforduló legismertebb szobrászművészének, a neobarokk szobrászat mesterének Honvéd-szobra, amely Budavár 1849. évi visszafoglalásának, pontosabban a visszafoglalásában részt vevő, hősiesen harcoló honvédeknek állít emléket.
A Dísz tér az 1910-ben épült négyemeletes szecessziós házzal 1927-ben (Fotó: Fortepan)
Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.
A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.
Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
