Benczúr és Munkácsy került terítékre a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán
Aki pedig az ínyencségeket tálalta, nem más volt, mint Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa és a Szent István Kávéház.
Bellák Gábor művészettörténet iránti elkötelezettsége és szakmai hozzáértése jelentősen hozzájárult már a tudományág fejlődéséhez, ám most azt is megmutatta, hogy a tudásanyag átadásának élvezhetővé tételéhez is nagyon ért.
A Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa “A száznyolcvan éves nemzedék” című előadásában, amit a Budavári Palotanegyedben, a Szent István Kávéházban tartott hétfő este, Benczúr Gyulát és Munkácsy Mihályt állította középpontba. Azaz, pontosabban a két zseni életútját párhuzamba, ráadásul a közönség reakcióiból leszűrhetően igazán szórakoztató módon.
Munkácsy Mihály talán a legismertebb magyar festőművész, Bellák Gábortól pedig részletesen hallgathatták meg a résztvevők, hogy ez minek köszönhető. Egyrészt Munkácsy élete igen kalandos, fordulatokban gazdag, szegény, árva asztalosfiúból lett a maga idejében a világ legjobban fizetett festője. Ez már önmagában egy izgalmas történet, ráadásul Munkácsy meg is írta ifjúkora történetét, ami a mai olvasó képzeletét is megmozgatja.
Szó esett arról is, hogy Munkácsynak már életében hatalmas kultusza alakult ki Magyarországon, s ez a művész korai halála után még elevenebbé vált. A vendégek hallhattak róla, hogy ő alkotta meg a magyar történeti festészet legnagyobb (mintegy 62 négyzetméteres) képét, a Honfoglalást. És arról is, hogy ezt a több éves feladatot milyen kutatómunka előzte meg.
Bellák Gábor beszélt arról is, hogy Munkácsy a festészet Petőfijévé szeretett volna válni, kortársai pedig ennek is látták.
A korszakformáló nemzedék másik nagy alakja, Benczúr Gyula ugyan nem “sztáréletet” élt, de legalább olyan úttörő és modern volt, mint Munkácsy. Mindketten az 1840-es évek közepén látták meg a napvilágot és ahogy Bellák Gábor fogalmazott: 1848 forradalmi lelkesültségét legföljebb már csak apáik közvetítésével élhették át, az 1867 utáni nagy feladatok viszont már őket találták meg elsőként. Ők, a „kőszívű ember unokái", egy józanabb, békésebb, minden korábbinál nagyobb lehetőségeket ígérő korszaknak voltak alapító nemzedéke.
Az előadás után a Budavári Történelmi Kaszinó hagyományainak megfelelően a Szent István Kávéház bőséges vendéglátása, a rendezvény úgynevezett kaszinó része következett, aami egyben mindig kötetlen beszélgetéseket, ízletes falatokat és kellemes koccintásokat jelent.
Éppen 80 évvel ezelőtt, 1944. december 26-án zárult be az szovjetek ostromgyűrűje Budapest körül. Innentől kezdve 51 napon keresztül - 1944. december 26. és 1945. február 13. között - tartott Budapest ostroma. Az irtózatos pusztítás egész Budapesten, de a Várnegyedben talán kiváltképp begyógyíthatatlan seb maradt.
A Krisztinavárosból 1948-ban Svájcba, Olaszországba, majd New Yorkba emigráló író 1951 és 1968 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt. Az ötletéből valósult meg a „Vasárnapi Krónika" című rádiós műsorsorozat, s éveken át lehetett hallgatni az író saját hangján felolvasott vasárnapi leveleit. 1951. december 24-én visszaemlékezve egykor még szabad, európai hazájára, a polgári Magyarországra, és otthonára, a Krisztinavárosra, az alábbi írás hangzott el a rádióban.
Ön tudta, hogy a budai Várnegyed tövében elterülő Krisztinavároshoz kötődik az első pest-budai karácsonyfa-állítás eseménye is? Pedig igen, ugyanis itt, a Várkerületben, a mai Mikó utca 8. szám alatti Angyalkertben állíttatta fel az első karácsonyfát Brunszvik Teréz (1775-1861) grófnő 1828. december 24-én az itt megőrzött gyermekek nagy örömére.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
