A régit ápolni kell, az újnak pedig teret kell adni - interjú Reich Tamással, az Alpenrose tánccsoport alapítójával

A régit ápolni kell, az újnak pedig teret kell adni - interjú Reich Tamással, az Alpenrose tánccsoport alapítójával

Az új és a régi táncokra is nagy szükség van, leginkább a fiatalok miatt. A tiroli parasztos táncokkal el tudunk hozzájuk is jutni. Ha a helyi németség és svábság szeretné, hogy hagyományok sokáig fennmaradjanak, akkor a régit ápolni kell, az újnak pedig teret kell adni - mondta a Nagyon Várnak Reich Tamás táncos, koreográfus. Az Alpenrose Tanzgruppe alapítója több mint 40 éve foglalkozik nemzetiségi tánccal, Magyarországra pedig egy olyan dolgot hozott, ami korábban nem volt. A Savoyai teraszon megrendezett Salvator Budapest Sörfesztiválon is nagy sikert arattak.

Nagyon Vár: A Budai Várban a májusi Salvator Fesztiválon olyat láthatott a közönség, amit más német nemzetiségi hagyományokat itthon ápoló tánccsoporttól nem nagyon. Te álmodtad meg ezt az új irányvonalat. Honnan ez a mély elköteleződés?

Reich Tamás: 5 éve folyamatosan ott vagyunk kisebb sörfesztiváloktól kezdve a nagyobbakig rengeteg helyen. Mikor a Budai Várba a Salvator Fesztiválra hívtak meg minket, már akkor gondoltuk, hogy ez csak jól sikerülhet. Pontosan az kellett ide, amit mi képviselünk, és mindenki nagyon jól érezte magát. A Savoyai teraszon a személyzet is fantasztikus volt, nagyon odafigyeltek ránk. Bízom benne, hogy jövünk még ide. Én budakalászi német-sváb családból származom. Már gyerekkoromban megismerkedtem a német nemzetiségi tánccal, hiszen édesapámék sváb bálokat szerveztek. Jómagam 14 éves koromban már táncoltam ezeken. Volt egy saját zenekarom is, úgy hívták, hogy Edelweiss, azaz havasi gyopár. 15 éves koromban a Schieszl vendéglő előtt rendszeresen felléptünk. Pár évvel később Galambos Lajos Soroksári Sváb-Parti zenekarába kerültem be dobosként. Emellett 15 évesen a Budapest Táncegyüttesben is szerepeltem már. A kapcsolódásom mindig megvolt a német táncokhoz és igyekeztem is magamat ebbe az irányba terelni. Táncot oktattam Vecsésen, Budakalászon, majd a honvédségben is táncoltam.

N.V.: Majd ezt német nyelvterületen sikerült végül tökélyre fejleszteni.

R.T.: Olaszországban egy fesztiválon ismertem meg a volt feleségem, aki Németországból származott, és akkor úgy döntöttem, hogy kiköltözök hozzá. Rajta keresztül aztán Hessen tartományban szintén bekerültem egy tánccsoportba. Ez nem volt akkora kihívás, mint a magyarországi, így ott abba is hagytam a táncot, mikor hazajöttem, akkor folytattam csak Budakalászon. Ekkor hoztam létre az Alpenrose tánccsoportot, amivel nem az autentikus sváb vonalat választottam. A cél az volt, hogy legyünk egy kicsit mások, mint a többiek, hiszen Magyarországon szinte mindenki ugyanazt táncolta. Nálunk a lányok nem a klasszikus sváb ruhában vannak, hanem Dirndlben, a fiúk pedig tiroli mellényben, fekete nadrágban, fehér ingben. Tirolban ez egyébként teljesen hétköznapi viselet a mai napig.

Tiroli tánc a Budai Várban

N.V.: Hamar megérkezett ehhez a közönség is?

R.T.: A csoport hamar összeállt a régi ismeretségekből, vegyes csapat lett, de a többség budakalászi. Kitaláltam a koreográfiákat, aztán mindegyik tánchoz készítettünk egy videót is, amiknek nagyon komoly nézettsége lett. Éreztem, hogy amit csinálunk, az tényleg jó, majd jött a villányi fellépés, ahol 15 ezer ember tapsolt nekünk. Ez a 2019-es Villányi Sváb Zenei Hétvége hozta meg számunkra az első nagy sikert. Innentől kezdve a csoportom tagjai duplán akartak próbálni is.

N.V.: És ezt ráadásul egy nagy tiroli siker is követte.

R.T.: Tavaly júliusban Tirolban az Ursprung fesztiválnak volt a 30. évfordulója és oda egyetlen táncos fellépőként minket hívtak el. 8 ezer ember előtt léptünk fel Zillertalban, és idén is meg lettünk hívva. Egyszer csak németek, osztrákok, hollandok, belgák kezdték lájkolgatni az oldalunkat, de a világ minden végéből írogattak nekünk.

N.V.: Ahogy ezt a Budai Várban is láthattuk, ti inkább fülbemászó dallamokra táncoltok. Ez a népszerűség titka?

R.T.: Ez is, hiszen ezek a sörfesztiválokon nagyon nagy sikert szoktak aratni. Padokon, asztalokon szokták ropni ilyenkor. Több holland mondta már nekünk, hogy nem hiszik el, hogy mi magyarok vagyunk. De hogy megnyugtassam az autentikus sváb vonal rajongóit is: most készítünk egy polkát. Illetve a tánc már készen van, a videó is meglesz hamarosan. A budakalászi Kálvária-domb tetején forgatunk majd a naplementében.

N.V.: Mennyire teszi ki a sok fellépés a táncegyüttes tagjainak a mindennapjait?

R.T.: Épp a negyedik osztrák zenekar keresett meg minket, hogy szeretnének velünk közös videót forgatni. Én a Budakalászi Kós Károly Művelődési Ház programszervezőjeként dolgozok, de minden héten hétfőn próbálunk a csoporttal és előfordul, hogy nem tudunk annyi fellépést elvállalni, mint ahány felkérésünk van. Hobbi tánccsoport vagyunk, mindenkinek megvan emellett a maga dolga is. Nem is a pénzért csináljuk, örömünket leljük ebben. Koreográfusként nem is szeretném túlhajtani a többieket, hiszen nagyon sokáig szeretnénk még ezt csinálni. Az új és a régi táncokra is nagy szükség van, leginkább a fiatalok miatt. A tiroli parasztos táncokkal el tudunk hozzájuk is jutni. Ha a helyi németség és svábság szeretné, hogy a hagyományok sokáig fennmaradjanak, akkor a régit ápolni kell, az újnak pedig teret kell adni.

„Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel! a fák alatt sok csilla, barna ékszer…” – Radnóti őszköszöntője
„Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel! a fák alatt sok csilla, barna ékszer…” – Radnóti őszköszöntője

Ilyenkor szeptember elején, amikor a nyári zsibongó balatoni strandolások után az ember a Várhegy parkjaiban csöndesen sétálgat és a szellő fútta lombok között átszűrődő napsugár játékosan bújócskázó, el-elvakító fénye körül színes batikolt spanyolfalként jelennek meg a fák, mint sárgás-barnás-bordós lódenkabátba öltözött idős hölgyek és urak sziluettjei; ilyenkor megébred az ember lelkének legmélyén az örök elmúlást megidéző keserédes hangulat; s az ember szívébe beköszönt az ősz...

A Halászbástya építője, Schulek Frigyes
A Halászbástya építője, Schulek Frigyes

A magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja, az első hazai építész-restaurátor 105 éve ezen a napon halt meg. Az Ő nevéhez fűződik többek között a János-hegyi Erzsébet-kilátó, a budavári Mátyás-templom, illetve Budapest egyik leghíresebb turisztikai nevezetessége, a neoromán Halászbástya.

„Van benne cukor, ökörnyál, mézszínű napsütés, halálszag, ittas életérzés, hümmögő bölcsesség...” - így írt Márai a szeptemberről
„Van benne cukor, ökörnyál, mézszínű napsütés, halálszag, ittas életérzés, hümmögő bölcsesség...” - így írt Márai a szeptemberről

Márai ezt a mesés, az elmúlást amolyan szemérmes líraisággal elénk hullajtó évszakot is olyan sajátságosan és egyedi ismertetőjegyekkel tudta megrajzolni, mint egy mindenkitől különböző tintával megrajzolt M.S. monogrammal diszitett exlibris vagy tintából mártott ujjlenyomat. S persze szeptember végére gondolva megidézi magában Petőfi csodálatos versét, amiről azt írja, hogy „külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. De van ebben a szeptemberről szóló írásban minden, mint egy szüreti mulatságon vagy egy hangulatos borünnepen. A Mikó utca egykori sztoikus bölcse, szenvtelen lakója elrepít bennünket a japán-kínai bombáitól, mustillatú présházon át a hűvösvölgyi Veronika büféig, majd onnan vissza a fasor felé a régi és fellengzős operarészletekig.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.