A régit ápolni kell, az újnak pedig teret kell adni - interjú Reich Tamással, az Alpenrose tánccsoport alapítójával
Az új és a régi táncokra is nagy szükség van, leginkább a fiatalok miatt. A tiroli parasztos táncokkal el tudunk hozzájuk is jutni. Ha a helyi németség és svábság szeretné, hogy hagyományok sokáig fennmaradjanak, akkor a régit ápolni kell, az újnak pedig teret kell adni - mondta a Nagyon Várnak Reich Tamás táncos, koreográfus. Az Alpenrose Tanzgruppe alapítója több mint 40 éve foglalkozik nemzetiségi tánccal, Magyarországra pedig egy olyan dolgot hozott, ami korábban nem volt. A Savoyai teraszon megrendezett Salvator Budapest Sörfesztiválon is nagy sikert arattak.
Nagyon Vár: A Budai Várban a májusi Salvator Fesztiválon olyat láthatott a közönség, amit más német nemzetiségi hagyományokat itthon ápoló tánccsoporttól nem nagyon. Te álmodtad meg ezt az új irányvonalat. Honnan ez a mély elköteleződés?
Reich Tamás: 5 éve folyamatosan ott vagyunk kisebb sörfesztiváloktól kezdve a nagyobbakig rengeteg helyen. Mikor a Budai Várba a Salvator Fesztiválra hívtak meg minket, már akkor gondoltuk, hogy ez csak jól sikerülhet. Pontosan az kellett ide, amit mi képviselünk, és mindenki nagyon jól érezte magát. A Savoyai teraszon a személyzet is fantasztikus volt, nagyon odafigyeltek ránk. Bízom benne, hogy jövünk még ide. Én budakalászi német-sváb családból származom. Már gyerekkoromban megismerkedtem a német nemzetiségi tánccal, hiszen édesapámék sváb bálokat szerveztek. Jómagam 14 éves koromban már táncoltam ezeken. Volt egy saját zenekarom is, úgy hívták, hogy Edelweiss, azaz havasi gyopár. 15 éves koromban a Schieszl vendéglő előtt rendszeresen felléptünk. Pár évvel később Galambos Lajos Soroksári Sváb-Parti zenekarába kerültem be dobosként. Emellett 15 évesen a Budapest Táncegyüttesben is szerepeltem már. A kapcsolódásom mindig megvolt a német táncokhoz és igyekeztem is magamat ebbe az irányba terelni. Táncot oktattam Vecsésen, Budakalászon, majd a honvédségben is táncoltam.
N.V.: Majd ezt német nyelvterületen sikerült végül tökélyre fejleszteni.
R.T.: Olaszországban egy fesztiválon ismertem meg a volt feleségem, aki Németországból származott, és akkor úgy döntöttem, hogy kiköltözök hozzá. Rajta keresztül aztán Hessen tartományban szintén bekerültem egy tánccsoportba. Ez nem volt akkora kihívás, mint a magyarországi, így ott abba is hagytam a táncot, mikor hazajöttem, akkor folytattam csak Budakalászon. Ekkor hoztam létre az Alpenrose tánccsoportot, amivel nem az autentikus sváb vonalat választottam. A cél az volt, hogy legyünk egy kicsit mások, mint a többiek, hiszen Magyarországon szinte mindenki ugyanazt táncolta. Nálunk a lányok nem a klasszikus sváb ruhában vannak, hanem Dirndlben, a fiúk pedig tiroli mellényben, fekete nadrágban, fehér ingben. Tirolban ez egyébként teljesen hétköznapi viselet a mai napig.
N.V.: Hamar megérkezett ehhez a közönség is?
R.T.: A csoport hamar összeállt a régi ismeretségekből, vegyes csapat lett, de a többség budakalászi. Kitaláltam a koreográfiákat, aztán mindegyik tánchoz készítettünk egy videót is, amiknek nagyon komoly nézettsége lett. Éreztem, hogy amit csinálunk, az tényleg jó, majd jött a villányi fellépés, ahol 15 ezer ember tapsolt nekünk. Ez a 2019-es Villányi Sváb Zenei Hétvége hozta meg számunkra az első nagy sikert. Innentől kezdve a csoportom tagjai duplán akartak próbálni is.
N.V.: És ezt ráadásul egy nagy tiroli siker is követte.
R.T.: Tavaly júliusban Tirolban az Ursprung fesztiválnak volt a 30. évfordulója és oda egyetlen táncos fellépőként minket hívtak el. 8 ezer ember előtt léptünk fel Zillertalban, és idén is meg lettünk hívva. Egyszer csak németek, osztrákok, hollandok, belgák kezdték lájkolgatni az oldalunkat, de a világ minden végéből írogattak nekünk.
N.V.: Ahogy ezt a Budai Várban is láthattuk, ti inkább fülbemászó dallamokra táncoltok. Ez a népszerűség titka?
R.T.: Ez is, hiszen ezek a sörfesztiválokon nagyon nagy sikert szoktak aratni. Padokon, asztalokon szokták ropni ilyenkor. Több holland mondta már nekünk, hogy nem hiszik el, hogy mi magyarok vagyunk. De hogy megnyugtassam az autentikus sváb vonal rajongóit is: most készítünk egy polkát. Illetve a tánc már készen van, a videó is meglesz hamarosan. A budakalászi Kálvária-domb tetején forgatunk majd a naplementében.
N.V.: Mennyire teszi ki a sok fellépés a táncegyüttes tagjainak a mindennapjait?
R.T.: Épp a negyedik osztrák zenekar keresett meg minket, hogy szeretnének velünk közös videót forgatni. Én a Budakalászi Kós Károly Művelődési Ház programszervezőjeként dolgozok, de minden héten hétfőn próbálunk a csoporttal és előfordul, hogy nem tudunk annyi fellépést elvállalni, mint ahány felkérésünk van. Hobbi tánccsoport vagyunk, mindenkinek megvan emellett a maga dolga is. Nem is a pénzért csináljuk, örömünket leljük ebben. Koreográfusként nem is szeretném túlhajtani a többieket, hiszen nagyon sokáig szeretnénk még ezt csinálni. Az új és a régi táncokra is nagy szükség van, leginkább a fiatalok miatt. A tiroli parasztos táncokkal el tudunk hozzájuk is jutni. Ha a helyi németség és svábság szeretné, hogy a hagyományok sokáig fennmaradjanak, akkor a régit ápolni kell, az újnak pedig teret kell adni.
Éppen 80 éve 1944. december végén lendültek támadásba a Magyarországot elfoglaló szovjet csapatok a főváros bekerítésére, 23-án elfoglalták Bicskét, majd másnap Budakeszit, amellyel szabaddá vált az útjuk Budapest irányába, így még Szenteste ostrom alá vették a magyar fővárost. Miközben a főpolgármester, a nyilasok és családtagjaik egy része, valamint a Gestapo tagjai elhagyták a várost, addig a férfiak zsúfolásig telt légópincékbe menekítették le szeretteiket, ahol az emberek rettegve, nélkülözve, éhen-szomjan, egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a kegyetlen és kíméletlen ostromot.
A Zsolnai Hédiként híressé vált Liszt Ferenc-díjas magyar énekesnő, színésznő volt az első igazi magyar sanzonénekesnő. Az iskola mellett Lakner bácsi színházában tanult, tőle kapta művésznevét is. 1935-ben, alig 10 évesen már filmszerepet kapott az Édes mostoha című mozifilmben. Az első magyar sanzonett 100 éve született és napra pontosan húsz éve búcsúzott el a földi világtól. Néhány általa énekelt sanzont is megidézve emlékezünk most cikkünkkel rá.
Az egykor a Várkerületben élő és alkotó Gyurkovics Tibor (1931–2008) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, nem mellesleg Budavár díszpolgára éppen ezen a napon született és mintegy másfél évtizede hagyta itt a földi világot. Rá emlékezünk.