290 éve született a Várszínház tervezője, az egyik legnagyobb magyar polihisztor
1787. október 17-én nyitotta meg kapuit az ország első kőszínháza, a budai Várszínház. Az egykori barokk stílusú ferences, majd karmelita templomot és kolostort II. József (1780-1790) magyar király bizonyos szerzetesrendeket feloszlató uralkodói rendelete után Kempelen Farkas (1734-1804) udvari tanácsos építtette át későbarokk, illetve copfstílusban.
A XVIII. századi Európa egyik legnagyobb géniusza 1734. január 23-án született Wolfgangus Franciscus de Paula néven egy katolikus, pozsonyi nemesi családban. Különleges tehetsége már idejekorán megmutatkozott, iskoláit Pozsonyban, Győrben, Bécsben és Rómában végezte. És a filozófia mellett jogot, matematikát, fizikát és művészeteket is szívesen tanult. Kempelenre nem csak sakkozó automatája, beszélőgépe, vakoknak készített írógépe vagy különleges rézmetszetei okán, de a budai Várszínház miatt is emlékezhetünk.
A Budai Várnegyedben, illetve Palotanegyedben található épület címe nem véletlenül Színház utca…
Ezen a helyen már IV. Béla (1235-1270) uralkodása alatt ferences templom állt. A hódoltság idején pedig a mindenkori budai pasa dzsámijává alakították át a templomot, ami azonban Budavár 1686. évi visszavételekor – a lőportorony felrobbantásával – szinte teljesen elpusztult. A ferencesektől megszerzett épületet a karmeliták 1725-ben ugyan újjáépítették, de a szerzetesrend - II. József 1782. január 12-én kiadott szekularizációs rendelete értelmében - 1784-es feloszlatása után a templom és kolostor épületegyüttesét Kempelen Farkas tervei alapján kőszínházzá alakították át.
A II. József felkérésére tervező udvari tanácsos alig egy év alatt elkészült az átépítéssel, amely a kor teátrumi viszonyaihoz képest kvázi monumentálisnak volt tekinthető: a 47 méter hosszú és 17 méter széles belső térben a 19 méter mély színpad a főoltár helyére került. Az 1200 fő befogadására alkalmas nézőtér három emeletéből az alsó kettőn 33, egyenként kétszemélyes páholyt alakítottak ki,
Az új épületben 1787. október 16-án nyílt meg a A Karmelhegyi barát (Der Mönch von Berge Carmel) című darab bemutatásával az első állandó magyar színház, ahol először – a budai német anyanyelvű polgárok igényeinek megfelelően – még német nyelven játszották a színdarabokat.
Szinte pont három évre rá ugyanehhez az épülethez fűződött a magyar színjátszás legjelentősebb eseménye: 1790. október 25-én Kelemen László Magyar Játszó Társasága, vagyis színtársulata itt tartotta az első magyar nyelvű színielőadást Simái Kristóf: Igazházi című színdarab fordítása volt. Ezt hívták később a kritikusok a
A magyar Thalia első lépésének
1800-ban itt adott hangversenyt Ludwig van Beethoven (1770-1827). 1870-től a Nemzeti Színház kamaraszínháza, később magánszínházak működtek az épületben. A második világháborúban súlyosan sérüléseket szenvedett.
Az épületben a Nemzeti Színház későbbi alapító tagjai játszották a főszerepeket, többek között Déryné, Egressy Gábor, Laborfalvy Róza, Lendvay Márton. 1835-benitt adták elő először Katona Jószef Bánk bánját. 1870-ben Buda városa határozattal tiltotta be a német nyelvű előadásokat, ettől kezdve csak magyar társulatok léptek a Várszínházban. 1924-ben a karzat leszakadt, az épületet pedig bezárták, raktárként használták.
Kempelen némileg kegyvesztetté vált jakobinus kapcsolatai miatt, s minden zsenialitása ellenére végül mellőzöttségben, s szegényen halt meg.
Szóval, így kötődött a nagy magyar polihisztor a Budai Várhoz.
Ilyenkor szeptember elején, amikor a nyári zsibongó balatoni strandolások után az ember a Várhegy parkjaiban csöndesen sétálgat és a szellő fútta lombok között átszűrődő napsugár játékosan bújócskázó, el-elvakító fénye körül színes batikolt spanyolfalként jelennek meg a fák, mint sárgás-barnás-bordós lódenkabátba öltözött idős hölgyek és urak sziluettjei; ilyenkor megébred az ember lelkének legmélyén az örök elmúlást megidéző keserédes hangulat; s az ember szívébe beköszönt az ősz...
A magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja, az első hazai építész-restaurátor 105 éve ezen a napon halt meg. Az Ő nevéhez fűződik többek között a János-hegyi Erzsébet-kilátó, a budavári Mátyás-templom, illetve Budapest egyik leghíresebb turisztikai nevezetessége, a neoromán Halászbástya.
Márai ezt a mesés, az elmúlást amolyan szemérmes líraisággal elénk hullajtó évszakot is olyan sajátságosan és egyedi ismertetőjegyekkel tudta megrajzolni, mint egy mindenkitől különböző tintával megrajzolt M.S. monogrammal diszitett exlibris vagy tintából mártott ujjlenyomat. S persze szeptember végére gondolva megidézi magában Petőfi csodálatos versét, amiről azt írja, hogy „külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. De van ebben a szeptemberről szóló írásban minden, mint egy szüreti mulatságon vagy egy hangulatos borünnepen. A Mikó utca egykori sztoikus bölcse, szenvtelen lakója elrepít bennünket a japán-kínai bombáitól, mustillatú présházon át a hűvösvölgyi Veronika büféig, majd onnan vissza a fasor felé a régi és fellengzős operarészletekig.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
