Cikkek tagek alapján:

Budapest

Királyi szállóból Buda első kávéháza: A Fortuna Királyi szállóból Buda első kávéháza: A Fortuna

A Fortuna utca 4. szám alatt álló, copfstílusú épület ma is Várnegyed egyik éke. A sokak által egykori Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó Ipari Múzeumként ismert épület története régi korokba repít bennünket vissza. A Fortuna utcát a különböző történelmi időkben sokféleképpen hívták: volt Középső utca, aztán Szent Pál utca, majd a török korban Janicsár aga utcája nevet kapta, a visszafoglalás után pedig - talán birodalmi revansként - Bécsi utca lett. Névváltoztatás ide vagy oda, az utca mindig fontos szerepet töltött be a város történetében. De miért is lett Fortuna utca? Cikkünkből ez is kiderül!

Ön már látta eredeti mozgóképen bohóckodni Kosztolányi Dezsőt? Itt az ideje!  Ön már látta eredeti mozgóképen bohóckodni Kosztolányi Dezsőt? Itt az ideje!

Kosztolányi Dezső (1885-1936) néhány év pesti élet után költözött át a Duna bal partjára, Budára. Itt három helyen is lakott. Ebből két lakása – köztük a család végleges otthona – a Krisztinavárosban volt. Itt a vár alatti földszintes házukban készült a cikkben szereplő korabeli felvétel.

Bréking: Holnaptól folytatódik az idei nyár legmenőbb újdonsága, a Budavári Kertmozi!Bréking: Holnaptól folytatódik az idei nyár legmenőbb újdonsága, a Budavári Kertmozi!

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Szent István ünnepe és a Budai VárSzent István ünnepe és a Budai Vár

A magyar történelemben mindig jelentős szerepet játszott Szent István emlékezete. Szent István emlékezetében pedig mindig fontos szerep jutott a Budai Várnak. Már csak azért is, mert a hagyományos augusztus 20-i Szent Jobb körmeneteket valójában mindig itt a Várnegyedben tartották. De mióta és hogyan is ünneplik a magyarok Szent Istvánt? És miért pont augusztus 20-án van Szent Istvánt napja? Hogyan változott az ünnep az évszázadok alatt? Mióta van tűzijáték? Ezekre a kérdésekre is próbálunk válaszolni az alábbi cikkben!

Hamarosan már a történelmi Ybl-lépcsőn sétálhatunk le a Krisztinavárosba Hamarosan már a történelmi Ybl-lépcsőn sétálhatunk le a Krisztinavárosba

A támfal melletti, Ybl Miklósról (1814-1891) elnevezett történelmi lépcső a második világháború végén, az ostrom alatt megsérült ugyan, azonban a grádust ért találatok nem voltak igazán jelentősek, mindezek ellenére a szocializmusban mégis elbontották azt.

Szerb Antal 100 évet visszarepült képzeletben és ilyennek látta a Budai VáratSzerb Antal 100 évet visszarepült képzeletben és ilyennek látta a Budai Várat

1938 -ban a Nyugatban jelent meg a Száz éves dolgok című sorozat, amelynek egyik része a Pest-Buda alcímet kapta, s amelyben Szerb Antal arról ábrándozott – visszaálmodva magát a reformkorba, egész pontosan 1838-ba – egy költő szemével, hogy milyen lesz Pest-Buda 100 év múlva, tehát 1938-ban.