Cikkek tagek alapján:

Buda

175 éve szakadt szét a szív - az aradi vértanúkra emlékezünk175 éve szakadt szét a szív - az aradi vértanúkra emlékezünk

A tizenhárom vértanú közül kettőnek itt a Várnegyedben volt az alma matere. Török Ignác és Nagysándor József a főváros legrégibb középiskolájában, a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezték tanulmányaikat. A Várhegyen található iskolát még Széchényi György (1603-1695) esztergomi érsek alapította 1687. március 19-én, aki egyébként végrendeletében 180 000 aranyforintot hagyott Buda és Esztergom várainak felújítására.

„A gép forog, az alkotó pihen” – éppen 160 éve halt meg Madách Imre„A gép forog, az alkotó pihen” – éppen 160 éve halt meg Madách Imre

Noha a „sztregovai remete” főként Nógrád vármegyében töltötte életét, áttételesen mégis több szálon kapcsolódott a Budai Várhoz. S noha élete sokak számára tragikusnak tűnhet, azonban Az ember tragédiájában saját maga adja meg a választ a léten sajnálkozóknak: „Tragédiának nézed? nézd legott Komédiának, s múlattatni fog.” Éppen ma 160 éve hagyta itt a földi világot a legnagyobb magyar drámaíró, „a magyar Goethe”.

Ezen a napon született Szabó MagdaEzen a napon született Szabó Magda

Szabó Magda (1917-2007) és Szobotka Tibor (1913-1982) itt a Krisztinavárosban kezdték meg közös életüket. Itt, az I. kerületben történt velük számtalan olyan dolog, amely alapjaiban határozta meg későbbi életüket. Többek között itt kapta meg mindössze félnapra Szabó Magda a Baumgartner-díjat, de itt kapta az első ajánlatot - Kardos Györgytől, a Magvető Kiadó igazgatójától - könyvének kiadására, így jelent meg a Freskó.

A modern magyar irodalom legnagyobb esztétája, Schöpflin AladárA modern magyar irodalom legnagyobb esztétája, Schöpflin Aladár

Az egyik legjelentősebb magyar kritikus a Felvidék olyan szegletén töltötte gyermekéveit, ahonnan az első olyan falu is mérföldekre volt, ahol valaki meg tudott egyáltalán szólalni magyarul. Mégis Schöpflin Aladár lett a magyar irodalom egyik legnagyobb ismerője, akit a kortársak csak szimplán „a Nyugat Gyulai Páljának” neveztek. Schöpflin Aladár feleségével, Maderspach Irénnel (1891-1977) és gyerekeivel itt élt a Krisztinavárosban, a mai Attila út 79. számú házban laktak. Születésének napján rá emlékezünk.

Tíz csodaszép magyar festmény, amelynek múzsája az ősz Tíz csodaszép magyar festmény, amelynek múzsája az ősz

Az erdei avar ólomnehéz illata, a színpompás kertekben füstölgő falevelek, a szüreti mulatságok zenéjének távoli moraja és az elmúló élet különleges, andalító hangulata, no meg persze a fákról lehulló sárguló, pirosló és barna falevelek a legnagyobb magyar festőket is megérintették és megihlették.

A magyar zenei élet és a Budai VárA magyar zenei élet és a Budai Vár

A Várnegyed a magyar múlt legfontosabb, ma is élő történelmi helyszíne. Már a középkor óta a művészetek központjaként is funkcionált az itt székelő királyi udvar. Így, többek között a magyar zenei életnek is történelmi színtere volt az egykori Vár, illetve a Királyi Palota az egyházi zenétől egészen az operettig. Cikkünkben néhány példán keresztül szeretnénk bemutatni, hogy a magyar zene tényleg millió szállal kötődik a Várhoz.