Még könnyebb feljutni a Várba
Jó hír, hogy módosult a vári buszok közlekedési rendje, valamint új, nagyobb kapacitású autóbuszok is forgalomba álltak a Deák Ferenc tér és a Dísz tér között közlekedő 216-os autóbuszvonalon. Így még gyorsabb és kényelmesebb feljutni a Budai Várba.
A Budavári Önkormányzat közlése szerint a módosítás miatt a Dísz téren új megállóhelyet jelöltek ki a 16-os és a 216-os autóbuszok számára, így a Deák Ferenc tér felé a Palota út elejéről ugyanabból a megállóból indul mindkét járat.
A várakozás megkönnyítése érdekében új padokat is kihelyeztek a Dísz téri buszmegállóba.
Ilyen kánikulában érzi igazán az ember, hogy az épített környezetben milyen jelentős szerepe van a felületek felmelegedése, a hőszigethatás szempontjából a zöld felületek arányának, a fák által nyújtott természetes árnyéknak. Ezért is örvendetes, hogy a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős szakemberek többször hangsúlyozták, hogy zöldebb lesz a terület. Például csak a Szent György térre több mint 160 fát ültetnek majd, tehát itt tízszer annyi fa várja majd a látogatókat, mint amennyi korábban, illetve jelenleg.
A támfal melletti, Ybl Miklósról (1814-1891) elnevezett történelmi lépcső a második világháború végén, az ostrom alatt megsérült ugyan, azonban a grádust ért találatok nem voltak igazán jelentősek, mindezek ellenére a szocializmusban mégis elbontották azt.
Miközben a hétfői napokon az egész országban szinte minden múzeum zárva tart, addig a Budavári Palotanegyedben július óta új nyitvatartási rend szerint működnek a múzeumok.