Különleges eseményre került sor a budavári Kávéházban
Nem mindennapi eseményen vehettek részt e hét elején a Szent István Kávéház vendégei. Köztudott, hogy a katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától, egészen a vízkeresztet követő vasárnapig tart. A farsangi időszakot is jelző vízkereszt tehát egy szép és meghitt ünnepkör végét jelzi, amit viszont egy újabb ünnepi időszak követ.
Vízkereszt az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus különböző megnyilvánulásának momentumait kapcsolja össze, amelyek közül az egyik legfontosabb Jézus megkeresztelése a Jordán folyóban. Jézus keresztségét a római katolikus egyházban főszabályként január 6-án ünneplik. Ezen ünnepi alkalom adta az apropóját a Szent István Kávéház hétfői eseményének, amikor is a kávéház felszentelésére került sor. A meghitt szertartásra a vári lakosok, kerületi hívek, illetve a kávéház törzsvendégeinek jelenlétében került sor, a szentelő áldást pedig a vízivárosi Szent Anna-templom plébánosa, Jánosa Domokos atya végezte.
Ilyen kánikulában érzi igazán az ember, hogy az épített környezetben milyen jelentős szerepe van a felületek felmelegedése, a hőszigethatás szempontjából a zöld felületek arányának, a fák által nyújtott természetes árnyéknak. Ezért is örvendetes, hogy a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős szakemberek többször hangsúlyozták, hogy zöldebb lesz a terület. Például csak a Szent György térre több mint 160 fát ültetnek majd, tehát itt tízszer annyi fa várja majd a látogatókat, mint amennyi korábban, illetve jelenleg.
A támfal melletti, Ybl Miklósról (1814-1891) elnevezett történelmi lépcső a második világháború végén, az ostrom alatt megsérült ugyan, azonban a grádust ért találatok nem voltak igazán jelentősek, mindezek ellenére a szocializmusban mégis elbontották azt.
Miközben a hétfői napokon az egész országban szinte minden múzeum zárva tart, addig a Budavári Palotanegyedben július óta új nyitvatartási rend szerint működnek a múzeumok.