„Én mindig a magyarságomért és a hazámért verekedtem” – ma 80 éve halt meg a tragikus sorsú kardvívó, Petschauer Attila

Petschauer Attila a vasvári zsidó iparoscsaládból származó Petschauer Fülöp és Weisz Ilona egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot a Király utca 36. számú Hild-ház egyik első emeleti lakásában 1904. december 14-én. Nagybátyjának, Petschauer Miklós cipészmesternek, aki Magyar Cipőkereskedők Országos Egyesületének pénztárnoki tisztségét is ellátta a Gozsdu-házban volt cipészüzlete. A tehetséges fiút – bár állítólag már diákként is remekül fogalmazott – csak a vívás érdekelte, viszont ennek megfelelően folyamatosan nyerte is Fodor Károly, majd Italo Santelli vívómesterek tanítványaként a versenyeket. Húsz éves korától már a magyar sportlapok beszámolóiban is, mint klasszis kardvívó szerepel. Petcshauer Attila vagy ahogyan a védjegyévé vált „hoplala-hopla-hopp” felkiáltása miatt a nemzetközi versenyeken nevezték, „Hoplala Gulasch” mind 1928-ban Amszterdamban, mind 1932-ben Los Angelesben az aranyérmes olimpiai kardcsapat tagja volt, sőt Amszterdamban egyéniben egy ezüstérmet is szerzett; mindemellett csapatban kétszeres Európa-bajnok, egyéniben kétszeres ezüst és háromszoros bronzérmes volt kardvívásban.

1928. szeptember 4-én társaival magától, Horthy Miklós kormányzótól vehette át a magyar állam egyik legrangosabb kitüntetésének polgári változatát, amelyről a korabeli sajtó így tudósított:

A magyar sportemberek külföldön szerzett érdemeit most már a legmagasabb helyen is elismerték. A kormányzó kitüntetéssel jutalmazta azokat a magyar sportolókat, akik az amszterdami olimszpiászon bajnokságot szereztek, helyezést értek el és ezzel annyi idegen nemzet jelenlétében dicsőséget szereztek a magyar színeknek. Terstyánszky Ödön alezredes, aki két világbajnokságot nyert, (az egyéni kardvívás és a csapatbajnokság) a III. osztályú magyar érdemkeresztet kapta a kormányzótól, a többi helyezett pedig a Signum Laudis kitüntetésében részesült. Az utóbbiak névsora a következő Petschauer Attila…

Az egyre inkább élesedő antiszemitizmus miatt kapott rosszindulatú támadásokról egyszer, még aktív visszavonulását fontolgató sportolóként a Sporthírlap 1929. februári számában az alábbi - meglehetősen szomorú - történetet említve nyilatkozott:

Nem kerülgetem a dolgot, megmondom nyíltan: az én sikereimet sokan nem nézik jószemmel. Pedig én mindig a magyarságomért és a hazámért verekedtem, ahogy ezt Amszterdamban is bebizonyítottam. (…) Hiszen például, amikor Bécsben megnyertem a nemzetközi versenyt Bini* ellen, az egyik magyar vívó, akivel együtt verekedtünk a magyar színekért, így fakadt ki a verseny végén: — Inkább Bini nyerte volna meg a versenyt, mint ez a Petschauer! Ez a hang azért is bánt, mert hiszen közismerten udvarias ember vagyok és mindenki iránt a legteljesebb tisztelettel viseltetem.

*Bino Bini (1900–1974) olasz arany-, és ezüstérmes olimpiai bajnok vívó.

A sportsikerek után végül az Est-lapok sportújságírója lett, de a Pesti Naplóba és a Színházi Életbe is írt különféle cikkeket. A sármos és népszerű egykori sportoló „celebként” élte mindennapjait, szerelmi élete állandó témát szolgáltatott az egykori pletyka-, és bulvárlapoknak. Bohém, jó humorú ember hírében állt, aki kiváló barátságot ápolt egy sor akkori hírességgel, többek között Jávor Pállal, Csortos Gyulával, Karinthy Frigyessel, sőt még a kormányzó fiával, ifjabb Horthy Miklóssal is.

‍

Mindezek és a sorkötelességet elvileg elimináló Signum Laudis ellenére besorozták munkaszolgálatra az ukrajnai frontra. A Petschauer olimpiai eredményeire irigykedő alezredes, Cseh Kálmán és a nagykátai hóhér, Muray (Metzl) Lipót alezredes parancsára Angyal László, a hírhedt szadista százados folyamatosan kínozta a magyar olimpikont. Petschauer halálának körülményei máig tisztázatlanok, azonban a háború után hazatért egykori bajtársai olyan borzalmakat meséltek el az egykori bajnokkal szembeni kegyetlenkedésekről, amit épp ésszel képtelenség felfogni. Egyikük úgy emlékezett, hogy Petschauert megverték, lelocsolták vízzel, majd mezítelenül egy fa tetejére küldték a dermesztő hidegben, majd arra kényszerítették, hogy kakasként kukorékoljon. Ezt a drámai történetet vitte filmvászonra Szabó István, Oscar-díjas magyar filmrendező a Napfény íze című filmjében.

Petschauer Attilát bal karján sárga szalaggal, vékony felöltőben megfagyva találták

– írta meg talán elsőként az amerikai emigránsok által működtetett Harc című hetilap New Yorkban 1943. márciusában.

Az Attila út egykori lakójának háza előtt – ahogyan a Király utcai szülőháza előtt szintén - ma már egy botlatókő emlékezteti a tragikus sorsú magyar olimpiai bajnokra az arra járókat.