Török idők tanúi: sírkövek a Déli rondella alatt
Buda 1686-os visszafoglalásának idejére repítik vissza az embert azok a török sírkövek, amelyek a Várhegy déli csücskében összegyűjtve tanúskodnak azokról az időkről, amikor heves harcok folytak a szövetséges európai csapatok és a török között.
A Palota út hajtűkanyart vesz a Dózsa György tér felett. Autóval mindenképpen érdemes is bevenni ezt a visszafordítót, de gyalog kifejezetten érdemes egyenesen haladni tovább. Mégpedig a Török Köztársaság megalapítójáról és első elnökéről elnevezett Kemal Atatürk sétányon, ami a Várhegy déli csücskéhez, a Déli rondella alatti területre vezet bennünket.
Azon túl, hogy innen nem a leginkább ismert perspektívából – mint amilyen például a Halászbástyáé, vagy a Savoyai-szobor által uralt teraszé – tárul elénk a budapesti panoráma, egy érdekes, izgalmas, történelmet mesélő emlékhelyhez érkezünk. A török hódoltság korában egy temető volt ezen a helyen, amiről korabeli metszeteken is maradtak fenn ábrázolások.
Az itt található turbános sírkövek eredetileg nem itt álltak, különböző ásatások, épületbontások, egyéb munkálatok alkalmával kerültek elő, majd összegyűjtve ezen a kis területen kerültek elhelyezésre az 1960-as években. Ennél fogva tehát ez nem egy temető, hanem egy 350 évvel ezelőtti korszakot megidéző emlékhely.
Érdekesség, hogy a Gül Baba türbéje melletti kertben az itteni sírkövek másolatait helyezték el.
Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
