Így néz ki egy közel kétszáz éves festményen a Krisztinaváros
Egészen különleges budai látkép tárul elénk a XIX. század elején megfestett képen.
A szakértők által 1820 körülire datált, ismeretlen művész által készített festmény előterében a Csikós Udvar elődje látható körülbelül a mai Stöckl-lépcső perspektívájából, amely ekkor – feltehetően átmenetileg - faraktárként szolgált. Az alkotáson jól kivehető a középkori eredetű torony, amit a török átépítés után ma is Karakas pasa tornyának nevezünk. Nevét Karakas Mehmed pasáról kapta - aki először 1614-ben, majd 1618-1621-ig ült a budai pasa székében –, s akinek saroktorony-ráépítését az eredeti ágyútoronnyal együtt a Budavári Palota XIX. század végi átépítésének idején, illetve alatt bontották le. Elsősorban az akkor készült fényképek, illetve más korábbi dokumentumok alapján történt meg az eredeti torony visszaállítása, a Nemzeti Hauszmann Program egyik különleges állomásaként. Ma hangulatos, kissé törökös tematikájú kávézó, a Pasha Cafe található a toronyban.
A festményen tőle balra a krisztinavárosi Havas Boldogasszony katolikus templom látható, amelynek alapkövét 1795. szeptember 13-án rakták le, és alig két év alatt épült fel Groll Fábián ferences atya irányításával, Hikisch Kristóf (1756-1809) tervei szerint. Maga a plébánia 1821-ben önállósult, amelynek első plébánosa egészen 1839-ig a pozsonyi születésű Majsch Jakab lett. Az eredetileg morva származású Hikischnek egyébként munkáival jelentős szerepe volt a korabeli budai építészet megújításában. Érdekes adalék, hogy hogy itt a templom falai között keresztelték többek között 1848. augusztusában a budavári Eötvös-család akkor 10 napos kis csemetéjét, Eötvös Lorándot, de itt tartotta esküvőjét a „legnagyobb magyar” és az „anyák megmentője” is.
De a legérdekesebb a képen a beépítetlen budai hegyvidék, illetve a Hűvösvölgy irányába látható tájkép. Az eredeti festmény a Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó Kiscelli Múzeumban őrzött gyűjteményében található.
De nézzék csak, milyen különleges és csodálatos volt már akkor is innen, a budavári teraszról a Krisztinavárosra néző panoráma!
Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
