Így írt az őszről annak írója, Márai Sándor
Mi itt az öreg kontinensen megszoktuk, hogy négy évszak követi egymást, sokan szeretjük is, hogy a telet a bimbózó tavasz, majd a megújuló évszakot a forró nyár, a vakációt pedig a színes ősz követi. De volt egy író, aki talán a legszebben az őszről tudott írni; Márai kissé rezignált, sztoikus, már-már melankolikus stílusa jól áll az ősznek és fordítva.
Mi európaiak talán nem is tudjuk igazán értékelni, hogy az évszakok váltakozásai mennyire színessé, változatossá teszi az életünket.
Márai őszi írásainak olvasgatása mindig aktuális, de ilyenkor októberben, az indiánnyár utolsó még melegítő napsütéseiben, fénynyalábjainak búcsúzó, szelíd simogatásában talán belénk nyilall ennek az évszaknak a leglényege, hogy minden, de minden, így az emberi élet is, a saját életünk is múlandó. S akkor talán azt is megértjük, hogy mit jelentettek az ókori görögök számára a Dionüszosz-ünnepek, a rómaiak számára a Bacchanália vagy a későbbi korokban a szüreti mulatságok. Most alább három idézetet osztunk meg Önökkel, hogy átadjunk valamit abból, ami az őszből olyan márais és valamit Máraiból, ami őszies.
Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak.
A minden porcikájában urbánus író és azon belül a budai polgár archetípusát képviselő Márai így írt a budapesti ősz megérkezéséről:
Az ősz a Hűvösvölgyben kezdődik, valamivel a Vámház mögött, s a Nagykovácsi rétet megkerülve elhalad a Szép Juhászné mellett; így tart a város felé. Mire az Olasz fasorba beér, már egészen városias, lódenkabátos. Délután négy és öt között kezdődik, mikor a Veronikánál még cigányzene szól, s a hűvösvölgyi cukrászdában szegény, nyugdíjas, beteg és rosszkedvű milliomosok szacharint tesznek kávéjukba. Valahol zene játszik, egészen régi és fellengzős operarészleteket, például az Undine nyitányát. A kerti utak mentén a kőangyalok hajfürtjeit vérpiros szőlőlevél ékíti. Mindez kissé édeskés, csiricsáré és túltömött, olyan, mint egy olasz opera búcsújelenete. Elmegyek a Veronika előtt, s biztosan tudom, még tartogat az élet számomra valamit, ami egyszerre lesz orvosság és édesség, mámor és szőlőcukor. Megállok, körülnézek, várakozom.
Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Ebből az összeállításból idézzük Márai harmadik, őszről szóló írását:
Ezek a napok, melyeknek nincs nevük és címük a naptárban, s mégis érezzük, hogy piros betűsek: a búcsú napjai, mikor észrevesszük, hogy megszabadultunk valamitől, egy állapottól, életszakasztól, mely zavaros volt és veszedelmes, terhes és nyűgös, s most egyszerre vége, s valami más kezdődik helyében, az élet új változata, amely talán jobb lesz.
Ferenc József étkezései a korábbi évszázadok szokásait követték, az íróasztalnál elfogyasztott kora reggeli néhány falatot általában dél körül követte a reggeli és este hat órakor volt a főétkezés. Utóbbin gyakran vettek részt meghívottak, akiknek többsége rendkívüli megtiszteltetésként élte meg, hogy az uralkodóval egy asztalnál ülhetett. Különlegesek voltak ezek az étkezések abból a szempontból is, hogy az ezt követő fogadáson néhány szót válthattak az uralkodóval, pontosabban fogalmazva, válaszolhattak a kérdéseire. Hogy milyen lehetett egy udvari ebéd az uralkodóval? Nos, ez kiderül a cikkünkből.
A Vár, A Krisztinaváros, az egykori Tabán. A filmhíradó főként a háború után megújuló Várnegyed műemlékeire, turisztikai látványosságaira fókuszál, de számtalan ma már érdekes mozgófilmrészletet találhatunk benne, például a még meg nem épült Hilton Szálló nélküli Szentháromság teret. De csodálatos légi felvételek szerepelnek benne a kerületről, archív fotók a régi várbeli éttermekről, a Tabánról, az egykori Horvát-kertet is láthatjuk és még sorolhatnánk.
Az asztaloslegényből lett világhírű festő 1844. február 20-án született Munkácson. Az alig nyolcéves korában árván maradt kisfiú Békéscsabára kerül anyai nagybátyjához, aki 1855-ben asztalos inasnak adta. Az Aradon folyamatosan nélkülöző, éhező, betegre dolgoztatott tizenöt éves fiú a segédi bizonyítvánnyal zsebében végül hazamenekül nagybátyához: ekkor kezdett festészetet tanulni. Noha nem mindennapi életpályája csupán áttételesen kapcsolódik a Budai Várhoz, az azonban biztos, hogy festményeinek jelentős része itt, a Magyar Nemzeti Galériában található.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
