Hogy lehet egy Habsburg főherceg magyar nádor?

Az 1848-as forradalom kiemelkedő alakjai között mindannyian jól ismerjük Kossuthot, Petőfit vagy éppen Batthyány Lajost. De rajtuk kívül volt még egy kulcsszereplő, aki nélkül valószínűleg nem bólintottak volna rá Bécsben a magyar követelésekre: István nádor, főherceg. Családja korábbi hagyományaihoz híven Habsburg főhercegként és magyar nádorként minden erejét latba vetve dolgozott a magyar törekvések kompromisszumos elfogadásáért, azaz a törvényes forradalomért.

Ezt a témát boncolgatták hétfő este a Budai Vár Oroszlános Udvarában található Szent István Kávéházban Borhegyi Péter, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa Csorba László professzor emeritusszal és Nánay Mihállyal, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársával. Az eseményt, ahol István nádor tevékenységén keresztül értékelték 1848-at, olyan nagy érdeklődés övezte, hogy a Kávéházban egy gombostűt sem lehetett volna leejteni.

A magyar köztudatban leginkább neves politikusokról szokás március idusán beszélgetni, de sokan nem tudják, hogy István nádor elképesztően híres ember volt ekkortájt Magyarországon. József nádor fia, Habsburg István főherceg 1817. szeptember 14-én született, ő volt az utolsó férfi, aki Magyarország nádor lehetett. Egy évig viselte a királyhelyettesi tisztséget, és bár népszerű politikus volt, 1848-as szerepvállalása máig vita tárgyát képezi még a történészek között is. Kortársai szintén ellentmondásosan ítélték meg a tevékenységét, ráadásul mind a magyar, mind a császári oldalon.

A főherceg közéleti szereplését az 1838-as pesti árvíz idején kezdte meg, amikor oroszlánrészt vállalt a mentési munkálatokban és az otthon nélkül maradt polgárok segélyezésében. Mivel József nádor a reformkori Magyarország egyik legnépszerűbb politikusa volt – ezért is hívták „a legmagyarabb Habsburgnak” -, fia is megtalálta a helyét itt, amit később a bécsi udvar nem nézett jó szemmel.

István a polgári szabadságjogok logikájával átszellemült magyar politikai életnek lett a legfőbb tekintélye. A bontakozó reformok a nádori funkciót tulajdonképpen feleslegessé tették, de még miközben a polgári államberendezkedés létrejött, ahol már a felelős miniszterelnök volt a kulcsfigura, még így is fontos alkotmányos szerepet tudott betölteni. Ennek a “pozíciónak” a felépítése Széchenyi István ötletének volt köszönhető.

Csorba László felhívta a figyelmet, hogy István nádor rendkívül fontos egyensúlyozó szerepet töltött be. A megszülető magyar koncepció szerint a legideálisabbnak azt látták, ha a nemzeti önrendelkezésünk a birodalmon belül bontakozik ki. Vagyis, ha a birodalom elfogadja, hogy nem hoz minket kiszolgáló szerepbe, hanem párhuzamosan fejleszt a birodalmon belül. Ez volt valójában a Batthyány-kormány programja, amit a bécsi udvar visszavont. Amíg azonban az egyensúlyi helyzet tartott, István nádor ennek kulcsfigurája volt. A rendkívül fontos egyensúlyozó szerepet, amit ebben a játszmában betöltött, még ma sem értik sokan, pedig világos, hogy az 1848 tavaszán kibontakozó politikai küzdelemben nehéz helyzetbe került, hiszen Bécsben a magyarokat, Budán pedig a császári udvart képviselte. 

A két tűz közé került Istvánnak valójában nem volt lehetősége, hogy mindkét oldalon megőrizze hitelét. Az áprilisi törvények tovább növelték a nádor hatalmát, ráadásul immunitást élvezett,  vagyis tetteiért nem lehetett felelősségre vonni. Ezzel újra táptalajt adtak azoknak a bécsi félelmeknek, hogy valójában magának igyekszik megszerezni a magyar koronát.

A nádor helyzete szeptember 11-én, Jellasics fegyveres támadása után vált végleg tarthatatlanná. A Batthyány-kormány utolsó intézkedései között felkérték a honvédseregek vezetésére, amit István elvállalt, hatalmas közjogi és politikai zűrzavart kiváltva ezzel. Bécsből megüzenték, hogy semmi esetre sem bocsátkozhat harcba Jellasiccsal, István a béke lehetőségeit kereste. Végül egy királyi leirat azonnali hatállyal Bécsbe rendelte, amit azonban a magyar közvélemény hosszú ideig megfutamodásként, árulásnak értékelt. Szeptember 25-én lemondatták a hivataláról, majd száműzték szászországi birtokaira, Schaumburgba. Az udvarban ugyanis úgy gondolták, ő a felelős a magyar forradalom kirobbanásáért.

1858-ban Ferenc Jósef formálisan megbocsátott neki, de magyar földre soha többet nem léphetett. Politika helyett karitatív munkával töltötte idejét, utolsó éveit Nizza mellett élte le. Ő alapította például az egyik legnagyobb német ásványgyűjteményt. 

Az utolsó magyar nádor 1867-ben hunyt el tüdővészben, azonban a közbeszédben sokszor előkerült, hogy Istvánt igazából meggyilkolták. A főhercegi hagyatéka azonban szinte teljesen megsemmisült, az 1970-es években még a Budai Várban található nádori kriptát is kifosztották, így pontos bizonyítékok nem állnak rendelkezésre ezzel kapcsolatban.

A Szent István Kávéházban rendezett előadáson persze mindez számos izgalmas részlettel és történettel egészült ki, aki lemaradt, a Rubicon Intézet videós anyagával majd pótolhatja.

‍

Fotók: Borovics Levente