25 éve ment el Márai Sándor titkos szerelme, Tolnay Klári

Minden idők egyik legnagyobb magyar színésznője, Tolnay Klári (1914-1998) 1936-ban ment férjhez elsőként Ráthonyi Ákos (1909-1969) filmrendezőhöz, aki a világháború után Münchenbe emigrált, s akit 1956-ban egyetlen közös gyermekük, Zsuzsanna is követett. Ezután 1946-ban ismerkedett meg a Művész Színházban a nála jóval fiatalabb Darvas Ivánnal (1925-2007), akivel közel másfél évtizedig éltek együtt meglehetősen viharos kapcsolatban. Darvast 1956-os tevékenysége miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ahonnan csak közel kétéves büntetése letöltése után szabadult. A színésznő még megvárta férjét, de azután szinte azonnal elváltak. Azt azonban kevesen tudják, hogy a két férj között Tolnay Klári Márai Sándor titkos szerelme volt. 1945-ben a Vígszínházban ismerkedtek meg, ahol Mikó utcából kényszerből Leányfalura költöző Márai Sándor (1900-1989) Varázs című darabját vitték színpadra, s amelyben Tolnay is játszott. Főként a Múzeum Kávéházban beszélgettek, boroztak, illetve a pesti korzón andalogtak.

Tolnay csak a rendszerváltás és Márai halála után beszélt először Mészöly Dezsőnek (1918-2011) az íróhoz fűződő titkos viszonyáról meglehetősen

Én Márait 1945-ben ismertem meg személyesen. Azelőtt is ismertem a műveit, és borzasztó rajongója voltam. 1945 tavaszán, nem emlékszem pontosan, vagy 1945 őszén mutatta be a Vígszínház Márai "Varázs" című darabját, amiben játszottam Ajtayval és Benkővel. És ő bejárt a próbákra. Akkor még kint volt Leányfalun, azt hiszem, ő ott vészelte át Budapest ostromát, és onnan járt be biciklin. Majd később beköltözött, vissza a romos lakásába, azt hiszem, a Mikó utcában laktak. Onnan járt hajón Pestre. Akkor még nem volt híd, illetve volt az ún. Manci. A parlamentnél volt ez, egy pontonhíd, egy katonai pontonhíd, még csak ezen lehetett átjönni, de inkább katonák jöttek-mentek rajta. Ő hajón járt át. A próbákon mindig ott ült. Mindig közelebb kerültünk egymáshoz, a darabról beszélgetve stb. Aminek a vége az lett, hogy én egy csodálatos feltekintéssel - nem is szerelem volt ez részemről, hanem mint mikor a növendék a tanárjába azt hiszi, hogy szerelmes, mert olyan csodálatosnak tartja, vagy az egyetemi hallgató a professzorba. És őbenne valóban volt egy ilyen távolságtartás. Szívem szerint legszívesebben Márai úrnak szólítottam volna, mert az, hogy Sándor, sose jött ki a számon, és elképzelhetetlennek tartom azt is, hogy őt valaki Sanyizta. Lehetetlen. Ő Márai úr volt. Az úrnak nem az uralkodó minőségében, hanem a gentleman, az úriemberség... Nem beszélve arról, hogy állandóan kalocsnit hordott, mindig nála volt egy esernyő és mindig oktatott. Aztán meghívott sokszor ebédre. Akkoriban fűtetlen, hideg lakásban laktunk, egy menekült lakásban. Budáról menekültünk át Pestre. Ki is voltam éhezve. Meghívott nagyon gyakran próbák után ebédre, ahol nagyon kedvesen oktatott engem. Tőle tanultam tisztelni és ismerni Krúdyt, Thomas Mannt. Irodalmi pletykákat mesélt nekem. Ismerte az összes pesti kávéházat, de kedvenc helye a Múzeum Kávéház volt. Mindig elmondta, hogy ebben a sarokban Szekfű Gyula kivel vitatkozott mi fölött és a másik sarokban melyik író kivel veszekedett. Nagyon szerette az Országház kávéházat, a Centrált. Elmondta, hogy Karinthy melyik asztalnál ült, csellengett jobbra-balra. Én azt hittem, hogy részéről is ez egy tanítóbácsis vonzódás, aztán kiderült, hogy ez tévedés volt. Bizony ő begurult ebbe a dologba. Finoman fejezve ki magam. (…) Kezdett velem úgy randevúzgatni... Például Márai uraságához az is hozzátartozik, hogy a levelek, melyeket időnként írt nekem, mindig úgy voltak megcímezve, hogy őnagysága Tolnay Klári úrhölgy. Szó nem volt művésznőről. Az írását is szeretném megmutatni. Minden levele felfelé tendál. Azt hiszem, ez jelent valamit.

Aztán eljött 1945 karácsonya. Amikor megjelent egy hordár egy nagy csomaggal. Ebben volt egy üveg konyak, külföldi, 45-ben nagyon nagy dolog, egy doboz amerikai cigaretta és egy kézirat. És egy névjegy: Márai. Használati utasítás: Az 1 csillaggal jelöltből kell rágyújtani, a 2 csillaggal jelöltből kell inni hozzá, a 3 csillaggal jelöltből olvasni hozzá. A virágot nem kell megszagolni. És közben még énrám is lehet gondolni. A versek. Előszót írt hozzá. 10 vers, ismeretlen kínai költőtől, Kr. u. a XX. századból. (…)

Az egyik randevúnkon, az Országház Kávéháznál, esős, lucskos, rémes ítéletidő volt, és én ott ácsorogtam, és a kezemben volt egy titkos kézirata. Annyiban titkos, hogy az volt a címe: "Felszabadulás". Nem szerette volna, ha az bárkinek a kezébe kerül akkor, mert egy kicsit a fejével is játszott. És engem megtisztelt azzal, hogy odaadta nekem elolvasni és kérte, hogy a legközelebbi randevúra hozzam vissza. Én álltam ott az Országház Kávéház előtt, miért nem ültem be, nem tudom, azt hiszem, azért, mert úgy beszéltük meg, hogy előtte találkozunk. És én ott álltam. Jött egy jeges szélvihar, és egyszerre csak kifújta a kezemből a kéziratot, amely nem volt tokban, és az Országház téren repült szét a Felszabadulás című novella. És én azt hittem, hogy ott most meghalok. Meghalok. Részben azért, mert megtalálják, főbelövik, részben azért, mert őelőtte szégyellem magam, nem merek a szemébe nézni. Ez mind átfutott rajtam, hogy nekem most meg kell halni, és akkor egy isteni szikra gyúlt az agyamba. Elkezdtem ordítani torkom szakadtából, hogy mindenki lépjen rá. És kis orosz katonák szaladgáltak és összeszedték a sárból, koszból a lapokat, és meglett minden oldal, csak tele csizmataposással, sárral. Jaj, de rettenetes volt. Aztán megjött ő. Titkolgattam egy darabig, aztán elkezdtem sírni. Kérdezte, mi baj van, rosszul van? Mondtam, nem, ez és ez történt. Azt mondja, nem baj, nem volt egy jó novella. És elvette tőlem. Nem is tudom, valaha ez megjelent-e, ez a Márai írás, nem is novella, hanem leírás, hogy Leányfalun hogy élték át...

Kapcsolatuk mélységéről a budavári író, Márai egyik Tolnayhoz írt levele ad valamiféle támpontot:

Most értem haza és írok, mert nem tudom, mikor jutok át megint Pestre? - A hajnali átkelés érdekes volt, mint egy kiránduló hajó fedélzetén! Köd volt és mégis fényes minden. Most úgy érzem, mintha életveszélyben lennék, mert a tetőre értem, ezt az életérzést fokozni már nem lehet. Ez lehet még teljesebb, színesebb, - azt hiszem, lesz is, ha élek, majdnem azt mondtam: ha túlélem, - de több nem lehet. Igen nagy hatalom van most a Maga kezében. Számomra ez a tető, a vége valaminek: a boldogságos tudat, hogy ez megtörténhetett és igaz. Mint akit kifizettek, mindent megkapott, érdemén felül. Ha most meg kell halni, egy szót nem szólhatok. Viszontlátásra.

Márai álnéven egy tíz versből álló szerelmes versciklust is írt a színésznőhöz, Tíz vers - Ismeretlen kínai költőtől Kr. u. a XX. századból címmel, amelyet alább olvashatnak:

‍

EZT AJÁNLÁSNAK SZÁNTA

‍

Reggel korán keltem, a kútba néztem

Fejem kapatos, múlt éjjel boroztam

A kút tükrén arcod úszott a fényben

Szomorú volt. Maradj velem a rosszban!

‍

PANASZKODIK A VIDÉKI ÉLETRE

A fővárostól távol, bárdolatlan

Magányban körmölöm árva dalom

Nem tudhatom, mily jelző van divatban

S miről zeng a Magas Irodalom?

Vidékies lettem, suta balog

Nem is értem hát, miért dalolok?

Talán, - de ezt ne tudják az itészek! -

Reménykedem, hogy versem Te megérted

‍

AZT HISZI, SZERELMES

Az erdő alján már olvad a hólé

Csörömpöl házam csorba ereszén

Konyhám, kamrám elkerülte a jólét

Nincs Pártfogóm, vizes rizst eszem én

Papucsom lyukas, kis fiam is fázik

S te nem vagy itt, redves, üres a ház itt

A kancsal sors magánnyal büntetett meg

Lúdbőrzöm. Miért? Azt hiszem, szeretlek

‍

MINDENFÉLÉT ÍGÉR

Ha majd szeretlek, vásárlok neked

Teknőc-fésűt, ezüst karperecet

Fecskefészket hozok, ezüst papírba

S a verseim, kék s zöld tussal leírva -

Így élünk majd. De ez mind semmiség lesz

Ha jő az éj, s fohászkodunk az éjhez

Átkarollak, mint gyermeket a felnőtt

Szájamba veszlek, mint gyermek az emlőt

S így állongunk - két őrült, kéz a kézben! -

Megizzadunk a borzas szenvedélyben

BESZÉL ÉLETKÖRÜLMÉNYEIRŐL

‍

Negyvenhat éves vagyok és sovány

Már sok éve tengek így ostobán

A falu végén élek és a lomha

Csendben a tücskök szólnak csak dalomba

Fejem fölött felhők és vadludak

Húznak. Mutatják hozzád az utat.

ELMONDJA, HOGYAN ÉL

Hogy élek én? Várj, elmondom neked.

A szél! a szél Szobámban sepreget.

Ablakom nincs, repedt sárkánypapír

Borítja csak, s a rozsdás kályha sír -

Mi ez a fájdalom? Talán a tested,

Ó, megenném én, mint a kannibálok.

Mi ez a vers? Csak annyi, hogy az este

Leszállt reám, s nem az ágyadba hálok

NEM CSEKÉLYSÉG: LEKÜZDI GŐGJÉT

Méltóságom leteszem, mint a büszke

Mandarin a zöld-bojtos kalapot,

Ha rásütik, hogy lopta a napot

S a népet. Így bámészkodom a tűzbe.

Künn hó esik. Ne legyek senki többé,

Csak engedd, hogy megcsókoljam a térded.

Egyetlen nagy költőnk sem élt örökké -

Hadd éljek hát egy pillanatra érted!

‍

TÜNEMÉNYNEK NEVEZI

Te fintorogsz s táncolsz a nép előtt -

Csönd van köröttem, téli délelőtt

A zöldes ködben látlak, karcsú, ringó

Jégtáblán állongó, sápadt flamingó

Rózsaszín bőröd lúdbőrözik, szegény te

Úgy élsz, mint halott gyermek a mesébe

No, jer haza, elég volt. Lesz parázs is

A vas-ibrikben, s kerül egy kanál rizs.

A gyékényt megvetem, barna hajad

Megigazítom a nyakad alatt -

Zsugorin és kajánul nézlek. Én:

Többet tudok! Te: több vagy! Tünemény!

A HALLGATÁSRÓL IS BESZÉL

Akarsz hallgatni velem? Jere, hallgass.

("A szó a hallgatásban lesz hatalmas" -

Idegen költő írta ezt, szegény,

Egyedül élt a föld másik felén -)

Hallgass velem. Úgy hallgass, mint a csókban

Hallgat a száj, mint vágy a bujdosókban,

Hallgass, mint magzat a mély anyaméhben

Vagy mint a nő, ha némán mondja: "Még nem!"

‍

FELÉBRED ÉS NYUGTALAN

Most fölriadtam. Éj van, künn a rabló

kocog az úton ösztövér lován -

Ó, merre vagy? Vén kezem tétován

Tapogatja, hol a kova s a tapló -

Hol élsz, hol alszol, jaj, ki őrzi álmod?

Érted-e ezt az őrölt, vad világot?

A tengeren, éjen, falvakon át

Hívlak! Hallod? Aludj. Jó éjszakát.

‍

‍

Tolnay Klári éppen ma 25 éve, 1998. október 27-én hunyt el.

‍