Tudta? Hatszáz éve egy despota házat kapott a Várban
Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a Várban sétálni felér egy történelemórával. Egy hagyományos, iskolai 45 perchez képest annyi az izgalmas különbség, hogy számos történelmi eseménnyel, ténnyel, személlyel, pontosabban annak emlékével nem pusztán a tanár szájából hallunk, a tankönyv papírjain olvasunk, hanem a maga fizikai valóságában találkozhatunk.
Ilyen történelmi ihletettségű élményre tulajdonképpen bármikor és bármerre elindulva szert tehetünk a Várban sétálva. A történelmi ismeretek bővítésének így az lehet az izgalmas iránya, hogy egy adott épület emléktábláján közölt információ alapján rákeresünk még több információra a (vélhetően) nálunk lévő okostelefon segítségével.
Így tettünk mi is már több alkalommal, egy ilyen „fedezzük fel a Várat” séta alkalmával szembesültünk a ténnyel, hogy az Országház utcában egy despotának is van háza. Jó, hát nem ma, nem a földhivatali adatok szerint egy despotáé, de mintegy hatszáz évvel ezelőtt valóban a mai Országház utca 9 szám alatt állt az az épület, amelyet Szerbia fejedelme, Lazarevics István despota kapott ajándékba a magyar uralkodótól, Zsigmond királytól. Mint az egy gyors keresésből a mult-kor.hu cikkéből kiderült, Lazarevics István 1403-ban a török oldaláról átpártolt Magyarországhoz, és Zsigmond vazallusa lett. Alapítója volt az 1408 decemberében létrehozott Sárkány-rendnek, és a királytól olyan óriási birtokokat kapott, hogy ő lett Magyarország egyik leggazdagabb földesura.
Övé volt többek között Debrecen, Hajdúböszörmény, Szatmárnémeti, Nagybánya, Munkács, Beregszász, Tokaj, Mezőtúr; emellett még sok város és vár, több száz faluval és sok ezer jobbággyal, valamint, ahogyan az Országház utca 9. szám alatt található, az emlékezés koszorúival ellátott emléktábla szövegéből kiderül:
Ezt az épületet Zsigmond király adományozta szövetségesének, Lázárevics István despotának, Szerbia fejedelmének.
Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
