Tanulj meg fiacskám komédiázni! – ezen a napon született a slágerkirály, Zerkovitz Béla
"Ha egyáltalán lehet beszélni különleges budapesti utcai költészetről, ennek a költészetnek Zerkovitz volt a klasszikusa." – írta róla a költő, Ady Endre.
Kevesen tudják, de az 1881. július 11-én született zeneszerző, a Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet és a budavári Királyi Palota helyreállításában is részt vett restaurátorként, miközben rendületlenül komponált és írta a később híressé vált slágereket. Zerkovitz tehát nem „csak” zeneszerző, színigazgató és operettszerző, a magyar kuplé- és sanzonszerzők egyik legjelentősebb alakja volt, hanem okleveles műépítész is. Már az egyetemi évek alatt a Műegyetem professzorának, Ziegler Gézának volt az asszisztense, később pedig a budai várpalota bővítésénél Hauszmann Alajos munkatársaként dolgozott.
Már ekkor, építészeti tanulmányai alatt írta első dalait, mellyel aztán felkereste Baumann Károlyt, a Fővárosi Orfeum ünnepelt színészét, aki el is énekelte egyik dalát, ami azonnal nagy sikert aratott. Innentől kezdve nem volt megállás a pesti kuplédalok és operettslágerek királya Zerkovitz Béla lett.
Weiner István és Zerkowitz Béla szintén ötletes zeneszerzők, valami amerikaias ritmikai ízzel, sőt az újvilágban bevált harmóniákkal dolgoznak, holmi ismétlődő trükkökkel. De kénytelenek vele, mert a közönség kívánja az esését. És nem szabad elfeledni, hogy a budapesti Csikágó szomszédos a ligettel. A ligettel, ahol a Barokaldi-cirkusz árnyékában, mint beszélik, éjjel találkozót adnak a jasszok. Í1 pesti dal, ami a muzsikát illeti, pont megfelelője annak a speciális pesti irodalomnak, amely a fővárost felfedezte. Valami kasírozott, stilizált cigányosság van benne, a városligeti hinták sípládáinak jellegével. Valamifranciás sikk, valami fővárosi szegényes fényűzés; ugyanaz, amit szegény és csinos masamód-lányok jó cipőin, ízléses kalapjain és öntudatos affektált járásán csodálhatunk. Valami nekikeseredett züllöttség és fölényes fásultság, ami az élet lélekvesztettjeit, a művészeket jellemzi. Valami léha lenézése a nemes férfias nagy akarásnak és kimosolygása mindennek, amit a közönséges ember komolyan vesz.
- írta róla már 1909-ben Csáth Géza a Nyugatban megjelent A pesti dal című cikkében.
1910-ben a Hulló falevél című dala már hatalmas sláger lett, a következő évben pedig bemutatták első operettjét is, az Aranyesőt, a későbbi sanzongyáros egykettőre Magyarország legfoglalkoztatottabb zeneszerzőjévé vált. Ekkor vette feleségül első operettjében, a főszerepet játszó Bíró Ilonka, színésznőt - Bíró (eredetileg Brüll) Ármin nagytőkés, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. vezérigazgatójának lányát -, akinek unokatestvére a Nobel-díjas, Gábor Dénes fizikus volt.
Hazai karrierjében egy kis kényszerszünetet okozott, hogy a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg számára is írt toborzódalt, emiatt egy időre Bécsbe kényszerült. Visszatérése után fogott igazán a slágergyártásba. Élete során közel ezer dalt írt, összesen közel negyven operettet és filmzenét szerzett. Munkásságával megteremtette a magyar kuplé műfaját. Számtalan dalát az elmúlt száz évben többször feldolgozták. Halhatatlan szerzeményei, mint például Az egyiknek sikerül, a Mi muzsikus lelkek, az Asszonykám, adj egy kis kimenőt, a Látta-e már Budapestet éjjel, az Éjjel az omnibusz tetején, a Hulló falevél, Lehoznám néked a csillagokat, Tanulj meg fiacskám komédiázni, a Füredi Anna-bálon… a budapesti éjszakék gyakran énekelt, játszott dalainak számítanak.
A háta mögött a rossznyelvek a termékeny zeneírót Lopkovitznak gúnyolták, de ezzel ő nem sokat törődött, sőt humorérzékét jól mutatja, hogy kávéházi társaságokban maga is ezen a néven mutatkozott be, azonnali rokonszenvet és nevetést idézve elő a társaság tagjaiból.
Az európai hírnévre szert tevő slágerkirály 1948. október 23-án halt meg agyvérzésben, sírja a Kerepesi temetőben található. A komponista nem sokkal éli túl a második világháborút, így nem szerencsére nem élte meg a kort, amikor az ostoba kultúrpolitika betiltja műveit a színpadokról. Műegyetemi tanár fiuk, ifj. Zerkovitz Béla volt a legendás farmotoros Ikarus 55 tervezője.
A Rózsadomb alján tálalható egykori Pipacs, ma Piros Pezsgő bár Gabi bácsija is sokszor énekli az egykori kuplékirály ismertebb és kevésbé ismert dalait. Többek között ezt is, amit most Haumann Péter előadásában hallgathatunk meg:
Lélegzetelállító és különleges ahogyan az egykori régi fotók megmozdulnak az Animatiqua stúdió Erzsébet-hídról szóló filmjében. A több mint százéves képek életre kelnek, és ott állnak előttünk a régmúlt emberei, ott zajlik a száz évvel ezelőtti élet, szinte ugyanolyan elevenen, amikor még annak szereplői, főhősei éltek és éreztek. A kisfilmben többször is láthatjuk a Várdombot és az egykori Királyi Palota épületét.
Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.