Márai Sándor: Halotti beszéd

‍

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk

Por és hamu vagyunk

Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.

Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...

Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat

A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat

Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak

Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt

A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt

Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt

És megértették, ahogy a dajkaéneket

A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg

Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké

A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é

A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:

„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”

Az ohioi bányában megbicsaklik kezed

A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet

A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát

Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát

Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon

A tested is emlékezik, mint távoli rokon

Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”

De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat

Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.

Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár

A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét

Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -

Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby

Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?

Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?

Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?

„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.

Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.

Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál

Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál

Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved

A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek

Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is.

Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”

Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”

S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”

Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”

Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?

Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.

És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.

Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.

Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet

A radioaktív hamu mindent betemet

Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten

Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég

Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség

Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet

Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet

Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat

Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad

Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény

Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -

Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted

A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,

És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet

És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet

És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk

Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk

Íme, por és hamu vagyunk...

‍

‍