Így jutott fel a Dunából a víz Budavári Palotába
Ma már mi sem természetesebb, mint hogy az arra járó könnyedén legurít egy italt a Várban, például Budapest legszebb teraszán, Savoyai Jenő lovasszobránál, ám nem volt ez mindig ilyen egyszerű. Amikor IV. Béla megalapította Budát, a város még csak a Várhegy tetejét jelentette, ahová nem volt könnyű feljuttatni a vizet. Az évszázadok alatt ebben szerepet kapott lovas kocsi, ciszterna, átemelő, szivattyú és nem egy tehetséges mérnök. Köztük volt Kempelen Farkas is, aki a Budavári Palota vízellátásában jelentős változást hozott.
Kempelen Farkast - aki nem mellékesen a Várszínházat is tervezte - Mária Terézia bízta meg azzal 1777-ben, hogy fejlessze a vízellátást. Ekkor épült új vízcsatorna a Dunáig, ennek nyomát 1950-ben találták meg. A feltárások alapján a Dunáról egy nagyobb méretű föld alatti járat vezetett a mai Színház utcába, a Karmelita kolostor épülete alatt.
Kempelen nemcsak a város és a palota két vízszivattyúját építette át nagyobb hozamúra, hanem a sváb-hegyi vezetékeket is, mégpedig úgy, hogy a mélyebben fekvő szakaszoknál vastagabb falú vezetékeket alkalmazott, így azok jobban ellenálltak a nyomásnak. A Kempelen-féle szivattyútelep működéséhez mindössze két járgányba fogott lóra volt szükség. A Duna partján fúrt kutakból a mai Várkert Bazár helyén felállított lóhajtásos szivattyúk húzták fel a vizet.
A Duna vizét ráadásul a szivattyútelepek valamennyire megtisztítva juttatták fel a Várhegyre, kavicsos, homokos rétegen keresztül szűrték meg.
Kempelen Farkas nevéhez fűződik egyébként többek között a pozsonyi vár vízvezetékrendszerének, valamint a Schönbrunni kastély szökőkútjának megtervezése is. Építész, vízépítész és gépészmérnök is volt, aki nyolc nyelven beszélt folyékonyan, szabadidejében színdarabokat is írt.
A feltaláló pályája Mária Terézia udvarában indult el, amikor lefordította az uralkodó törvénykönyvét. A gyorsan felfelé ívelő karrier egyik állomásaként a polihisztorból a magyarországi sóbányák igazgatója is lett.
Kempelen Farkas noha a beteg Mária Terézia számára még mozgatható betegágyat is feltalált, időskorára kegyvesztetté vált: magányosan és szegényen halt meg.
A Budai Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő Tóth Árpád sétányon végig gázolt a történelem, a fal kövei sok jelentős történésnek voltak tanúi. Az egykori Bastei promenad, azaz Bástya sétány, 1930-ban Horthy Miklós sétány lett, majd egy évre rá a még szintén élő államférfiról, gróf Bethlen Istvánról nevezték el. A csodás budai panorámával rendelkező sétány mára a tavasz fénypontjának, a cseresznyevirágzásnak legszebb hazai színtere. Ma már nem csak a budapestiek gyönyörködnek, de vidékről is sokan látogatnak el ide japán díszcseresznye fasor csodálatos látványa miatt áprilisban. Ha egy évben csak egyszer jössz fel a Várba, akkor most legyen az!
Éppen ma van a tavaszi nap-éj egyenlőség, vagyis a csillagászati tavasz kezdete. Mi mással köszönthetnénk azt a csodás évszakot, mint egy valaha a Várnegyedben élt költő télbúcsúztató és a tavaszi feltámadást köszöntő versével, amely itt az egykori Bástya sétányon íródott, s amely 1946 óta már épp e költő nevét viseli.
Ferenc József étkezései a korábbi évszázadok szokásait követték, az íróasztalnál elfogyasztott kora reggeli néhány falatot általában dél körül követte a reggeli és este hat órakor volt a főétkezés. Utóbbin gyakran vettek részt meghívottak, akiknek többsége rendkívüli megtiszteltetésként élte meg, hogy az uralkodóval egy asztalnál ülhetett. Különlegesek voltak ezek az étkezések abból a szempontból is, hogy az ezt követő fogadáson néhány szót válthattak az uralkodóval, pontosabban fogalmazva, válaszolhattak a kérdéseire. Hogy milyen lehetett egy udvari ebéd az uralkodóval? Nos, ez kiderül a cikkünkből.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
